Életre kel a beszélgetések kora
2006. november 15. 13:15
Egy most megjelent könyv bemutatja, hogy a francia elit nőtagjai által működtetett szalonok hogy tették az ott folytatott beszélgetéseket követendő szociális és intellektuális modellé.
A társalgások kora az 1620-as években kezdődött meg, amikor Rambouillet márkiné megnyitotta híres kék szalonját, amelyet hamarosan több másik is követett. A szalonokban mindenki szabadon fejthette ki véleményét, a társalgás pedig általában egy meghatározott, a napi politikától a filozófia és a tudomány aktuális kérdéseiig terjedő témáról szólt. A 18. század során létrejött szalonok Franciaországban fontos szerepet töltöttek be a felvilágosodás eszméinek a terjesztésében is.
A század második felének leghíresebb szalonját Mademoiselle de Lespinasse (1732-1776) tartotta fenn. Barátai, látogatói mindennap öt óra után keresték fel, és irodalomról, politikáról, filozófiáról vitatkoztak. A legismertebbek a szalon vendégei közül d'Alambert (1717-1783), Condorcet (1743-1794) és Turgot (1727- 1781) voltak.
"Sikerült egy nagy, igen összetett és igen serény társaságot gyűjtenie maga köré. A kör naponta találkozott öt óra és este kilenc óra között. Az ember biztosra mehetett, hogy nála mindenféle rendű kiváló férfiakat talál az állam, az egyház, az udvar és a hadsereg köreiből, külföldieket és nagyjelentőségű írókat... Ügyesen elejtett szavakkal vezeti a társalgást, élénkíti és változtatja ízlése szerint. Politika, vallás, filozófia, elbeszélések, újdonságok - a társalgásból nála semmi sem volt kizárva."
The Age of Conversation (Hardcover) by Benedetta Craveri, Teresa Waugh (Translator), New York Review Books Collections. 475 p.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Ősi táborhely nyomaira bukkantak Izraelben tegnap
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt tegnap
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum tegnap
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának tegnap
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén tegnap
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét 2026.07.02.
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról 2026.07.02.
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen 2026.07.02.
















