100 éve született Samuel Beckett író
2006. április 14. 10:30
Korábban
Aki Godot-ra várt
Későbbi drámái közül A játszma vége (1957) és az Ó, azok a szép napok (1961) még hagyományosan színműszerűek, de idővel már csak pár perces jeleneteket, némajátékokat írt. Ugyanez a végletes tömörség jellemzi későbbi prózáját is: a Semmi szövegek (1955) elbeszélés ciklusát követő, jobbára néhány oldalas szövegeit ő maga a "memento mori" funkcióját betöltő 17. századi holland képekhez hasonlította. E korszakában mindössze két hosszabb műve született, a Comment c'est (1961) című regény és Az elveszejtő (1971) című kisregény, amelyek afféle Dante-parafrázisnak tekinthetők.
Bár művei az elidegenedést, illúziótlanságot és reménytelenséget képviselték, Beckett volt az első abszurd művész, aki világhírű lett, amit az is mutat, hogy műveit mintegy húsz nyelvre fordították le, s 1969-ben munkásságáért elnyerte a Nobel-díjat. A Semmi, a Csőd és a leküzdhetetlen Magány megjelenítése, a kimondhatatlan kimondása azonban egyre nehezebb feladatnak bizonyult számára - ennek ellenére 1989. december 22-én bekövetkezett haláláig kötelességének érezte e létállapot megfogalmazását.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap