215 éve halt meg Mirabeau, francia forradalmár

Kétszáztizenöt éve, 1791. április 2-án halt meg Mirabeau francia író, népszónok, politikus, a nagy francia forradalom első szakaszának jelentős egyénisége.

A lázadó szellemű kicsapongó

Honoré Gabriel Riqueti, Mirabeau grófja 1749. március 9-én született Bignonban, Nemours mellett. A család kereskedésből gazdagodott meg, s 1685-től viselték a Mirabeau márkija rangot. Mirabeau háromévesen himlőt kapott, amiből ugyan szerencsésen felgyógyult, de balszerencséjére arca eltorzult, s elvesztette apja szeretetét. Az első adandó alkalommal katonai iskolába küldték, tizennyolc évesen már szolgálatba is lépett a lovasságnál. Előnytelen külseje dacára számos szerelmi kalandja volt, ám amikor felettesének szeretőjét is elszerette, apja egyszerűen lecsukatta. (Akkoriban létezett a lettre de cachet intézménye, a királyi kegyként osztogatott, kitöltetlen elfogató parancs révén az udvari emberek bármely ellenségüket börtönbe küldhették.) Szabadulása után megpróbált kibékülni apjával, megnősült, de féktelen természete nem változott, így az idősebb Mirabeau előbb vidéki száműzetésbe parancsolta, majd ismét elzáratta.

A rosszul őrzött fogoly összeszűrte a levet egy arisztokrata általa Sophie-nak nevezett nejével, akivel Svájcba, majd Hollandiába szökött, itt pamfletet tett közzé az önkényuralomról. Mirabeau-t megrontásért és nőrablásért halálra ítélték, majd miután a holland kormány kiszolgáltatta, 1777-ben ismét bebörtönözték. Hiába írt szenvedélyes szerelmi leveleket a rács mögül, Sophie elhagyta, s amikor öt év múlva kiengedték, rossz híre miatt nem tudott állást találni. Megpróbálta törvényes feleségét visszaszerezni, beavatkozott apja és anyja perébe, de sorra kudarcot vallott, sőt olyan hévvel támadta a hivatalos szerveket, hogy a bosszú elől jobbnak látta ismét külföldre távozni.

Ekkor kezdődött élete újabb szakasza, lehiggadva jobbik tulajdonságai kerekedtek felül, Hollandiában, majd Angliában elismert irodalmár, közíró lett. Párizsba visszatérve Calonne miniszter ellen, majd attól megfizetve tett közzé röpiratokat, s titkos diplomáciai küldetésen Berlinben is járt. Indiszkrét és érdes természete miatt küldetése kudarcba fulladt, ám Poroszországról szerzett tapasztalatait nagy elismerést kiváltó értekezésben összegezte.

Amikor a fenyegető gazdasági csőd miatt XVI. Lajos király rákényszerült, hogy 1789 nyarára összehívja a rendi gyűlést, Mirabeau a provence-i nemesség küldötte akart lenni. Itt elutasították, így a harmadik rendhez, azaz a közrendűekhez apellált, teljes sikerrel: két kerületben is megválasztották, s ő végül Aix felkérését fogadta el. A gyűlés megnyitása után nem sokkal már ő volt az alkotmányt sürgető és a régi rend (ancien régime) eltörlését szorgalmazó ellenzék vezére. 1789. június 17-én Sieyes abbéval ő állt a harmadik rend küldötteinek élén, amikor azok a gyűlést Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánították.

Titkos szerződés az udvarral

Halotti maszkja

Ugyancsak ő vezette június 20-án a tanácskozás helyszínéről a király által kitiltott, leendő Nemzetgyűlés tagjait a Labdaházba, ahol azok megesküdtek: az alkotmány kidolgozása előtt nem oszlanak szét. 1789. június 23-án a király nemtetszését tolmácsoló udvarmesternek így felelt: "Mondja meg küldőinek, hogy mi itt a nép akaratából vagyunk, s csak a szuronyok hatalmának engedünk". Bátor fellépése lelket öntött a csüggedt Nemzetgyűlésbe, s megakadályozta a Lajos által fontolgatott erőszakot: a másik két rend képviselői csatlakoztak a Nemzetgyűléshez.

A Bastille lerombolása, a forradalom végleges győzelme után a kiváló szónoki képességekkel megáldott Mirabeau a Nemzetgyűlés abszolút tekintélyű vezetője lett. Kérlelhetetlen ellensége volt az abszolutizmusnak, de távol állt a köztársasági nézetektől is, így az alkotmányos monarchia híveként megpróbálta összebékíteni XVI. Lajos reakciós udvarát a Forradalom egyre radikálisabb erőivel. Kísérlete törvényszerűen kudarcot vallott: a francia társadalom mindörökre megváltozott, az ő kompromisszumos javaslatai az egyik fél számára túl szélőségesnek, a másiknak túl mérsékeltnek tűntek.

1790 májusában nyomasztó adósságai arra kényszerítették, hogy titkos szerződést kössön az udvarral, s rendszeres anyagi támogatást fogadjon el. Így adott tanácsai azonban nem különböztek nyíltan hangoztatott céljától: óvta a királyt az erőszakos fellépéstől, rá akarta venni a forradalom addigi eredményeinek, az alkotmányos monarchia intézményének elfogadására. Bár 1791 elején a Nemzetgyűlés elnökévé választották, előbb a párizsi nép, majd a Nemzetgyűlés előtt is elvesztette tekintélyét, s a király sem bízott benne.

Mirabeau egészsége fiatalkori kicsapongásai, zaklatott élete és utolsó éveinek hatalmas erőfeszítései miatt gyorsan romlott, s 1791. április 2-án meghalt. Ezzel ő vélhetőleg a bukástól menekült meg, a monarchia viszont feltartóztathatatlanul haladt a vég felé. Mirabeau díszes temetést kapott, ez alkalomból nyilvánították a párizsi St. Genevieve templomot a nemzet nagyjainak Panteonjává. Teteme nem sokáig pihent itt: amikor két évvel később nyilvánosságra került összeköttetése az udvarral, a felháborodott párizsi nép kidobta és megsemmisítette csontjait.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)