Titkos aktákkal küzdenek az amerikai levéltárosok
2007. február 14. 12:30
Január elsejével az Egyesült Államokban is véget ért a titkok kora: mintegy 700 millió oldalnyi titkosított dokumentum vált elérhetővé.
Korábban
Munkában a levéltári Helyszínelők
Bill Clinton 1995-ben írta alá a 12958. számú elnöki rendeletet a 25 éve lezárt iratok titkosításának automatikus feloldásáról függetlenül attól, milyen okból titkosították azokat. Az elnöki rendeletet követően az ügynökségeknek (a nemzetbiztonsággal kapcsolatban állók kivételével) át kellett alakítaniuk egész titkosítási gyakorlatukat: át kellett vizsgálniuk az aktáikat, és bizonyítaniuk kellett, hogy azokat valóban titkosítani kell.
Ha ez nem sikerült, a dokumentumok nyilvánossá váltak. 2006. december 31-e előtt ennek hatására 400 millió oldal került ki a titkosítás alól, és még további 700 millió oldal vár a sorsára. Úgy tűnhet tehát, hogy ezzel az információhoz való hozzáférés szabadsága végre győzedelmeskedett, a dolog azonban nem ilyen egyszerű: a titkos akták továbbra is titkosak maradnak, hiszen évek telhetnek el addig, amíg a nagyközönség is bepillanthat a dokumentumokba.
A levéltárosoknak nem csupán az iratok tömegével kell megbirkózniuk, hanem a különböző ügynökségektől érkező, a titkosítás feloldására vonatkozó utasításokkal is. (Néhány ügynökség ugyanis felhatalmazta a levéltárosokat az ilyen jellegű döntések meghozatalára - persze a megfelelő biztonsági eljárást követően). Az irattartó dobozokban található aktákon számok, dátumok, betűk és különböző jelek vannak, amelyek iránymutatást adnak a levéltárosoknak, hogyan kezeljék az adott aktát.
Minden ügynökség más nyelvet és kódot használ kívánságai közlésére: amíg ugyanaz a betű az egyik ügynökségnél azt jelenti, hogy a dokumentum titkosítása feloldható, addig a másiknál pedig épp az ellenkezőjét. "Minden irat felnyitásánál meg kell tanulnunk ezeket a jeleket" - mondja Meredith Wagner levéltáros. A kódok pontos megfejtése időbe telik, és az ügynökségek nem szeretik, ha telefonon kérdezősködünk. "Azt viszont sokkal kevésbé szeretik, ha olyan iratot oldunk fel, amit nem akartak"- mondja Schauble.
A másik problémát a "méltányosság" kérdése jelenti, vagyis amikor több ügynökség is részt vett az adatok titkosításában. Ilyenkor mindegyik belenézhet a dokumentumba a titkosítás feloldása előtt, ám ez nem tesz jót az iratanyag állagának. A probléma megoldását jelenti az a kezdeményezés, amely szerint az ügynökségek együttesen vizsgálhatják meg az aktákat, ugyanannál az asztalnál, ugyanabban az időben. Az új projekt viszont egyelőre még csak a bevezetésnél tart.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét 12:41
- 11:56
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról 11:37
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen 11:09
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves kisfiú Angliában 10:23
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát 06:53
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban tegnap
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén tegnap














