Holttesteket rejtett a török kori szemétgödör
2007. január 16. 12:30
2006-ban a váci régészek a város több pontján végeztek kutatásokat, és a feltárások során több mint 2 méter vastag törmeléket mozgattak meg.
Korábban
Egymásra épült rétegek
A feltárás a Március 15. tér északi részén, az egykori Német város szélén, a Köztársaság út 23. számú telken, kb. száz négyzetméternyi területen folyt. Ez a terület szolgált az egykori város piactereként, és az itt lefolytatott kutatások jelentőségét az adta, hogy a felületet a 18. század óta nem bolygatták meg földmunkákkal. A különböző korok rétegeit aprólékos munkával sikerült napvilágra hozni, és a humuszréteg eltávolítása után az 1761-ig álló Szent Mihály-templom bontási törmeléke is előkerült. A terület feltöltődését jól mutatja, hogy az érintetlen altalaj a tucatnyi, 4-30 centiméter vastagságú, kerámiatöredékkel és állatcsontokkal teli rétegek elbontása után 240 centiméter mélyen feküdt.
A régészeknek sikerült rekonstruálni az épület beosztását is: az utca felől érkező először egy kicsiny, alig másfél négyzetméternyi előtérbe lépett, mely a szél, az eső és a hó felfogására, távoltartására szolgálhatott. Innen - a megtalált ajtónyíláson át - juthatott be az első helyiségbe, majd ebből a másodikba és onnan a harmadikba.
Mindhárom lakrész döngölt agyagpadlóval készült, tűzhelyek nyomai egyikből sem kerültek elő. A falak 6-8 cm vastagságú, egymástól 20-30 cm-re levert cölöpökből álltak, melyek közé vékony, hajlékony vesszőket fontak, majd kívülről és belülről agyaggal tapaszthatták. A tetőt nem cserepekkel, hanem fazsindellyel vagy náddal boríthatták. Az épület egy alkalommal bizonyosan leégett, a szerencsétlenség után a korábbihoz hasonló méretben újították fel. Erre utalt a középső helyiség egyszer kiégett, majd új, friss agyagtapasztással készített járószintje.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap