Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
2024. szeptember 28. 15:05 MTI
Férfiak milliói rajongtak érte, nők milliói irigyelték és utánozták. Ő volt a hatvanas évek első számú szexszimbóluma, öltözködése és hajviselete megszabta az évtized divatját. Ma, szeptember 28-án ünnepli 90. születésnapját Brigitte Bardot francia színésznő, énekes és harcos állatvédő.
Korábban
Mezítlábas tánc az asztalon
Jómódú szülei ötéves korától járatták zene- és táncórákra, tizenhat éves korában már az Elle magazin címlapjáról mosolygott bájos, kicsit szemtelen kamaszarcával. Így fedezte fel a film számára a rendező Roger Vadim, aki 1952-ben feleségül vette, és sztárt faragott belőle.
Tőle tudta meg, hogy ajakbiggyesztése ellenállhatatlan, szűk farmerbe és merész bikinibe bújtatott teste izgató, ő pedig jó tanítványként merészen domborított a felvevőgép előtt. Kilenc közös filmet forgattak, együttélésük öt évig tartott. Az ifjú szépség 1952-ben, A normandiai odú című film forgatásán állt először a felvevőgép elé, majd rövid tengerentúli kiruccanás után (1953-ban Hollywoodban Kirk Douglas partnereként játszott A szerelem törvényében) ismét hazájában forgatott.
Néhány felejthető filmben nyújtott alakítása után, 1956-ban férje rendezésében készült el az első igazi Bardot-film, az És Isten megteremté a nőt, amellyel ő és partnere, Jean-Louis Trintignant is sztárrá emelkedett.
A film kezdő jelenetében a hason fekvő, anyaszült meztelen Brigitte Bardot maga volt a csábítás, az asztalon mezítláb lejtett tánca sokak szerint a filmtörténet egyik legerotikusabb jelenete. A szexuális forradalom megtestesítőjévé vált Bardot „pimasz pucérkodása” alaposan feldühítette az erkölcscsőszöket, a lesújtó kritikák nyomán a film otthon megbukott, az amerikai közönség azonban özönlött a mozikba. A Life magazin így írt: „A Szabadság-szobor 1886-os megérkezése óta francia lány ennyire még nem villanyozta fel az amerikaiakat.”
A hamvasszőke ikon nagyban növelte a francia film reputációját (1962)
A női szexualitást a maga természetes, erotikus módján bemutató hamvasszőke Bardot nagyban növelte a francia film reputációját, így végül prűdebb honfitársai is megenyhültek, és 1970-ben elsőként az ő vonásai alapján mintázták meg a Franciaországot szimbolizáló, minden közintézményben elhelyezett Marianne mellszobrát.
Filmes pályafutása során 21 év alatt közel félszáz filmet forgatott. A bájaira épülő 1959-es Babette háborúba megy izgalmas kalandtörténet, az 1960-as Igazság saját bevallása szerint a legjobb filmje, az 1961-es Magánélet nem nélkülözi az önéletrajzi vonatkozásokat. Legsokoldalúbb alakítását A megvetés című 1963-as Jean-Luc Godard-filmben nyújtotta.
Brigitte Bardot fotósok gyűrűjében az 1958-as velencei filmfesztiválon
A róla szóló Kedves Brigitte című amerikai film felvételeire házhoz jött a forgatócsoport, mert ő nem akart Amerikába menni. 1965-ben készült Louis Malle rendezésében a Viva Maria, amelyet a Hímnem, nőnem, egy újabb nagyszerű Godard-film követett. 1968-ban Sean Connery oldalán szerepelt a Shalako című westernben. Énekesnőként öt nagylemezt és tucatnyi kislemezt adott ki, leghíresebb a Franciaországban igen népszerű Serge Gainsbourg társaságában készített Bonnie és Clyde 1968-ból. (Klasszikus dalukat 2011-ben Gainsbourg fiával Scarlett Johansson énekelte lemezre.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya tegnap
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása tegnap
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket tegnap
- Alternatív irodalomórákkal és neves külföldi szerzőkkel is várja a látogatókat a Margó Fesztivál tegnap
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler tegnap
- Nem akartak bevándorlási engedélyt adni az amerikai hatóságok John Lennonnak tegnap
- Főként gyönyörű felesége miatt kedvelték az argentinok Juan Domingo Perónt 2024.10.08.
- Hét híres levert felkelés 2024.10.08.