A vörösterror 133 napja

Film készült a váci múmiákról

2006. november 20. 16:00

A Magyar Televízió 2-es csatornáján december 6-án 18 órától vetítik az 1994-ben Vácon megtalált múmiák kutatásáról szóló, Időutazók - a váci múmiák ajándéka című dokumentumfilmet

A Magyar Természettudományi Múzeum őrzi az egyik legkülönlegesebb embertani leletegyüttest, a váci múmiákat, amelyekre a váci Fehérek templomának 1994-ben végzett felújítása során bukkantak. A nagyközönség áprilistól a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállításon láthatta a leleteket, megismerhette sorsukat. A tárlat egyébként november 30-ig tekinthető meg a múzeumban.

Pap Ildikó, antropológus, a kutatócsoport vezetője az MTI-nek elmondta, hogy bár több mint 10 éve folynak vizsgálatok, de a kutatásoknak még mindig csak az elején tartanak a szakemberek. A munkában antropológusok, patológusok, radiológusok, mikrobiológusok és igazságügyi orvosok vesznek részt.

Forrás: National Geographic
A természetes mumifikálódáshoz a helyszínen véletlenül kialakult különleges klíma vezetett. Ez a tudomány számára rendkívüli lehetőséggel szolgált, elkezdődtek a mikrobiológiai, szövettani, genetikai, antropológiai vizsgálatok. Mint az kiderült, a konzervált 265 tetem természetes úton elhunyt személyeké, ezek emberi beavatkozás nélkül mumifikálódtak, amit a kripta egyedülálló mikroklímája és a temetkezés módja tett lehetővé.A kutatások eredményességéhez nagyban hozzájárul, hogy halotti anyakönyveket, végrendeleteket is találtak az elhunytakról, így az eltemetett emberek több mint 70 százalékának ismerik a nevét, életkorát.

A váci múmiák DNS-vizsgálatának eredményeiből az is kiderült, hogy az elhunytak mintegy 70 százaléka tbc-s volt, de nem ebben a betegségben haltak meg mindannyian. A kutatók azt is sikerült kimutatni, hogy milyen volt a betegséget okozó baktérium 200 évvel ezelőtt.

A Magyar Televízió 50 perces dokumentumfilmje egy éven át kísérte figyelemmel a több tudományterületet érintő, interdiszciplináris kutatások egy szeletét. A filmben például arcrekonstrukció segítségével mutatják be, hogyan nézhettek ki a 18. század elején élt váci emberek. A módszerrel olyan köztiszteletben álló emberek arcát elevenítették meg, akik valaha jelentős szerepet játszottak a kisváros életében, mint például Fischer Antal borbély-sebész, Würth Ferenc kanonok, vagy Simon Antal pap-tanár.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!