2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 

2024. szeptember 27. 15:05 MTI, Múlt-kor

199 éve, 1825. szeptember 27-én nyitották meg a világon az első közforgalmú, menetrendszerű vasutat Angliában, Stockton és Darlington között. A 14 kilométeres vonalon elsőként George Stephenson gőzmozdonya, a Locomotion haladt végig, utasokkal és szénnel megrakott szerelvényt vontatva.

vasútvonal megnyitó
A Stockton és Darlington közti vasútvonal megnyitása

Az északkelet-angliai bányatulajdonosok 1822-ben úgy döntöttek, hogy Darlington és Stockton között vasutat építenek a kőszén szállítására. Mivel az újdonságnak számító gőzmozdony akkoriban még drága, megbízhatatlan és lassú volt, a tervekben eredetileg lóvontatás szerepelt.

A gőzmozdonyt feltaláló George Stephensonnak azonban sikerült meggyőznie a beruházókat, hogy lokomotívja (szó szerint magától mozgó) gazdaságosabb, mint a lóvontatás. Gépe előnyeit fejtegetve az az érve bizonyult döntőnek, hogy az ő gőzmozdonyai ötvenszer nagyobb teher szállítására képesek, mint a bányalovak.

Stephenson 1781. június 9-én született Wylamben egy szegény bányász második fiaként. Iskolába nem járt, írni-olvasni is csak tizenhat évesen az esti iskolában tanult meg. A bányában a vizet kiszivattyúzó gőzgépet kezelte, s közben kísérletezésbe kezdett.

1815-ben – Davyvel egy időben – biztonsági bányászlámpát készített (a szabadalom jogán sokáig vitatkoztak), majd egy gőzhajtású jármű tervezésébe fogott, amely az akkoriban feltalált, peremmel ellátott öntöttvas síneken haladva teherszállításra is alkalmas.

Elődei (William Murdock és Richard Trevithick) eredményeit felhasználva nyereséges vállalkozássá tette a lokomotívot. Az 1814-ben készült Blücher volt az első olyan jármű, amely a peremes kerekeknek köszönhetően a síneken maradt, és 4 kilométeres sebességgel 30 tonna súlyt tudott elvontatni.

A londoni parlament csak hosszú vita után fogadta el azt a törvényt, amely személyek vasúti szállítását is lehetővé tette. A parázs vitában olyan érvek is elhangzottak, hogy maga az ördög húzza a kocsikat, az eső kioltja majd a lokomotív tüzét, a szikrák felgyújtják a házakat, az utasok pedig eszüket vesztik a tízmérföldes sebességtől.

A világ első vasúti hídja is a Stockton-Darlington-vonalon épült meg, az itt lefektetett sínek nyomtávja 4 láb és 8,5 hüvelyk, azaz 1435 mm volt, ami megegyezik a mai normál nyomtávval.

A vonal hivatalos megnyitására 1825. szeptember 27-én került sor. A kisajátítások ellen tiltakozó földesurak és a vasútban gazdasági, netán sátáni fenyegetést látók megnyugtatására, illetve a balesetek elkerülése érdekében a vonalon először egy „Periculum privatum utilitas publica” (Az egyén kára a közösség haszna) feliratú zászlót hordozó lovas haladt végig.

Csak ezután fűttette be Stephenson a saját tervezésű Locomotion mozdony kazánját, amely 33 kocsiban 600 utast vontatott óránkénti 24 kilométeres csúcssebességgel. A szárazföldi közlekedés történetében most először fordult elő, hogy a lónál gyorsabban utazott az ember.

Az utasok többsége nyitott szénszállító kocsiban ült, de az előkelőségeket kísérleti jelleggel egy kezdetleges személyszállító vagonban helyezték el. A brit nemzeti örökségnek minősített Locomotion 1857-ben ment nyugdíjba, s ma is látható a darlingtoni vasútállomáson.

Stephenson Rocket (Rakéta) elnevezésű gőzmozdonya 1829-ben már 21 kilométeres átlagsebességgel, 34,4 kilométeres csúcssebességgel nyerte meg a rainhilli mozdonyversenyt. Egy évvel később megnyitották a Liverpool-Manchester-vasútvonalat, s a vasparipa elindult világhódító útjára.

Hamarosan Amerikában és Európában is gőzerővel kezdtek vasutat építeni, megkezdődött a vasút korszaka. Stephenson 1840-ben vonult nyugdíjba, és 1848. augusztus 12-én halt meg Chesterfieldben. Budapesten a Keleti pályaudvar főhomlokzatának bal oldaláról tekint le ránk négy méter magas szobra, Stróbl Alajos munkája.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az eredeti eseményről készült metszet

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár