2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Bronzkori sírokra bukkantak a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán

2020. november 30. 09:59 MTI

Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán - közölte a kastélyt fenntartó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

ásatás
Kép forrása: Jósa András Múzeum

Asszonyok nyughelyei

Glázer Tamás elmondta, hogy az ásatás a kastély parkjában zajló felújítási és parkosítási munkálatok miatt indult el, a sírokra a vízvezeték új nyomvonalának kialakításakor bukkantak a szakemberek.

Jelenleg három csontvázas és egy urnás, hamvasztásos sír, valamint néhány hulladékgödör került elő a földből.

A sírok és telepobjektumok a középső bronzkori füzesabonyi kultúra hagyatékához sorolhatók. A csontvázas sírok bal oldalukra zsugorított testhelyzetben kerültek elő, vagyis női sírok voltak - ismertette a részleteket Glázer Tamás.

Megjegyezte, nemükre abból lehet következtetni, hogy abban a korszakban bevett szokás volt a zsugorított temetkezés: a férfiakat többnyire a jobb, a nőket pedig a bal oldalukra fordítva temették el.

Az elhunytak mellé - túlvilági útravalóként - edényekben helyeztek ételt és italt, a feltételezések szerint családi, kiscsoportos temetkezésekre bukkantak a régészek. A leletek kora körülbelül 3000-3500 év lehet - tette hozzá a NÖF igazgatója.

Az idei már a sokadik szezonja a nyíregyházi múzeum régészeinek a tiszadobi Andrássy-kastélyban: korábban a kastély felújításakor, legutóbb pedig 2017-ben, szintén a park területén végzett vízvezeték-rekonstrukciókor találtak bronzkori sírokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár