Bár ő maga sosem ment férjhez, jól rálátott korának párkapcsolati viszonyaira Jane Austen
2020. december 16. 18:13 Múlt-kor
Korábban
Posztumusz hírnév
1816 elejére Jane Austen igen rossz egészségi állapotban volt, azonban nem vett tudomást a figyelmeztető jelekről. Életrajzírói többsége vagy Addison-kórként, vagy Hodgkin-kórként valószínűsíti betegségét, azonban kevés a biztos támpont.
Állapota lassú, egyenetlen ütemű romlása végül 1817-ben vezetett el odáig, hogy felhagyott az írással, és az év júliusában, 41 évesen elhunyt. Henry bátyja egyházi kapcsolatait felhasználva kiharcolta, hogy a winchesteri katedrálisban helyezzék örök nyugalomra. Sírfeliratán ugyan megemlítették „elméje csodálatos ajándékait”, de nem utaltak munkásságára.
Cassandra és Henry Jane halála után csomagban adatták ki két utolsó befejezett művét, A klastrom titkát és a Meggyőző érveket. A szetthez csatolt, Henry által írt „életrajzi jegyzet” azonosította először az írónőt műveiben. A kiadvány igen népszerűnek bizonyult, csaknem az összes példány elkelt egy éven belül.
Ezt követően Austen regényei sokáig nem voltak nyomtatásban, azonban kézről-kézre járva tovább nőtt népszerűségük, és megjelent a személyéhez kötődő korai „rajongótábor” is.
1833-ban egy Richard Bentley nevű könyvkiadó felvásárolta minden kiadott regényének kiadási jogait, és új kiadásban jelentette meg őket – Jane Austen regényei azóta folyamatosan nyomtatásban vannak, egyre több nyelven.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap