Az igazi horrortörténet, amely a Moby Dicket inspirálta

Kannibál matrózok

December közepére a visszaemlékezések szerint a legénység tagjai egyre sűrűbben láttak bálnákat, ám elképzelhető, hogy a hallucinációk az egyre hitványabb fejadagoknak voltak köszönhetők. Januárban Chase csónakjában az egyik matróz teljesen elvesztette az eszét, és követelte a tisztességes vacsoráját szalvétával. Később a görcsök kínozták, másnap reggelre elhunyt. A legénység többi tagja már annyira éhes volt, hogy leválasztották az elhunyt végtagjait, megsütötték egy lapos kövön és megették. Később még hárman hunytak el, ugyanígy tettek az ő maradványaikkal is.

Az egyik hajó eltűnt, majd Pollard és Chase is elvesztették egymást szem elől. A kannibalizmus mindennapos lett a csónakokon, azonban a matrózok a kis étel után csak még nagyobb éhséget éreztek. 1821. február 6-án már sorsot vetettek, hogy kit fognak legközelebb megenni (ez nem egyedi eset, a 17. század óta már többször is feljegyeztek ilyet). A választás a kapitány unokatestvérére, Owen Coffinra esett. Pollard a fiaként szerette az ifjút, így sokáig ellenállt, ám végül megették, és megsütötték. Február 18-án, 89 nap után Chase hajójából észrevettek a távolban egy vitorlát, néhány órával később – egy elkeseredett hajszát követően – már az angol hajó fedélzetén ültek.

400 kilométerrel odébb Pollard hajójában már csak a kapitány és egy Charles Ramsdell nevű matróz ült, őket az amerikai Dauphin nevű vitorlás vette észre. A két, majdhogynem eszét vesztett férfi nem örült a megmentőiknek, hanem csak a csónak alján heverő csontokkal foglalkoztak. Nehezükre esett megválniuk barátaik maradványaitól.

Az Essex öt túlélője végül a chilei Valparaíso kikötőjében találkoztak ismét egymással, majd visszatértek Nantucketbe. Az út során Pollard már felépült annyira, hogy csatlakozni tudjon a hajó kapitányához az étkezésekre, ezeken az alkalmakon mesélte el az eltelt gyötrelmes három hónap szörnyű kalandjait. A harmadik hajót évekkel később a Pitcairn-szigeteknél találták meg, benne három férfi csontváza volt. Azt a három matrózt, akik végül úgy döntöttek, hogy visszatérnek a lakatlan Henderson-szigetre, végül négy hónappal később egy ausztrál hajó fedezte fel. Főként madártojásokon és kagylókon tengődtek, de a csodával határos módon életben maradtak.

Nantucketbe visszatérve az Essex legénységének túlélőit barátságosan, mindenféle ítélkezés nélkül fogadták, hiszen csak a legszörnyűbb körülmények között nyúltak a kannibalizmus „bűnéhez”. Pollard kapitánynak azonban már nem bocsátottak meg olyan könnyen, hiszen evett unokaöccse húsából (volt, aki gasztronómiai vérfertőzés néven hivatkozott az esetre). Az elhunyt Owen Coffin édesanyja később sem bírt meglenni egy légtérben a kapitánnyal. A szóbeszéd szerint a hátralévő életét Nantucketben leélő kapitány a hajótörés évfordulóin bezárkózott a szobájába, és böjtöt tartott az elvesztett legénysége tiszteletére.

1. Baljós kezdet
2. Bálnatámadás
3. Kannibál matrózok

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
• Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
• Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
• A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
• Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
• Batu kán és a szláv favágók