Az amerikai csomagküldés hőskorában még kisbabákat is lehetett postázni

2018. július 20. 12:59 Múlt-kor

Az amerikai posta 1913 óta nyújt csomagküldő szolgáltatásokat. Ennek bevezetése a gazdaságra is élénkítő hatással volt, hiszen korábban sosem látott mértékben indult már az áruk és szolgáltatások áramlása az ország távoli pontjai között. Az emberek pedig előszerettel kísérleteztek is azzal, hogy milyen új célokra tudják hasznosítani a csomagküldést.

Korábban

Az amerikai posta történelmének talán legnagyobb innovációja volt a csomagküldő szolgáltatás bevezetése a 20. század elején. Bár a 19. században már léteztek korábban különféle futárszolgálatok, a postai csomagküldés sikerét meg sem tudták közelíteni. Az új szolgáltatást 1913. január 1-től vehették igénybe az Egyesült Államok lakói és rövid időn belül már több millióan éltek is ezzel a lehetőséggel.

A csomagküldés tömegesség válása a gazdaságra is élénkítő hatással volt, hiszen korábban sosem látott mértékben indult már az áruk és szolgáltatások áramlása az ország távoli pontjai között. Az emberek pedig előszerettel kísérleteztek is azzal, hogy milyen új célokra tudják hasznosítani a csomagküldést. A legbizarrabb megoldásra alig néhány hetet kellett várni. A New York Times 1913. január 26-i számában ugyanis már a következő rövid tudósítást olvashatjuk:

„Vernon O. Lytle – az 5-ös számú út egyik levélhordója – lett az első, aki elvállalta és teljesítette egy élő csecsemő csomagként történő kézbesítését. A kisbaba, egy 4,8 kilogrammot nyomó fiú, aki éppen belefért az 5 kilós súlyhatárba, a Glen Este városkában élő Mr. és Mrs. Jesse Beagle gyermeke. (…) A fiút jól bebugyolálva, postázásra készen adták át a kézbesítőnek a mai nap folyamán. Mr. Lytle biztonságban eljuttatta a fiút a kártyán megadott, mintegy 1,6 kilométerre lévő címre, amelyen a kisfiú nagymamája, Mrs. Louis Beagle él. A postaköltség 15 cent volt, míg a csomag 50 dollár értékben volt biztosítva.”

A bébiposta gyorsan népszerűvé vált, a sajtó pedig előszeretettel tudósított az újabb és újabb esetekről. 1915-ben például egy hároméves, 13,6 kilogrammot nyomó kislányról szóltak a hírek, akit Kentucky államban adtak postára a szülei. A kislány valóságos látványosság volt, ahogy a postakocsin egy leveleket tartalmazó zsákon ült és cukorkát evett.

A kezdeti, alig néhány utca távolságra küldött babacsomagok aztán fokozatosan kiléptek a „humor világából” és a posta ténylegesen a rokonlátogatás egyik elterjedt eszközévé vált. Így például különösen híressé vált Charlotte May Pieterstorff esete, akit szülei 1914. február 19-én adtak fel az Idaho állambeli Grangville városában, hogy aztán a kislány a postavonaton megtegye a mintegy 117 kilométeres utat egészen nagyszülei lakóhelyéig.

A gyerekeiket postára adó szülők motivációja – és hajlandósága – két fő okra vezethető vissza. Egyrészt a postaköltség jelentősen olcsóbb volt egy vonatjegynél, másrészt a korban az amerikai emberek rendkívül nagy bizalommal voltak a posta intézménye és a kézbesítést végző postások irányában. Bár az amerikai posta számára mindez kétségtelenül hízelgő és nem utolsó sorban kiváló reklám volt, annak vezetői rövid időn belül meghozták azt a döntést, ami egy ilyen, köztiszteletben álló és az állampolgárokkal szemben felelősséget vállaló intézménytől valószínűleg el is volt várható: 1915-ben szabályozták az új szolgáltatás működését és ennek keretében betiltották élő emberek csomagként történő postára adását.