Alapjaiban rengette meg a világot az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány
2020. január 30. 18:45 Múlt-kor
Korábban
A spanyolnátha áldozatai
A halálos influenza sokszor úgy tűnt, kegyetlen véletlenszerűséggel csap le. Az erejük teljében lévő felnőttek nagy arányú pusztulása miatt számtalan közösség szinte összeomlott.
Gyermekek váltak árvákká, idős szülők maradtak magukra. Senki sem tudott magyarázattal szolgálni erre a jelenségre, amely világszerte mély nyomot hagyott.
A járvány által okozott érzésről értekezve egy lyoni francia orvos azt írta, egyáltalán nem hasonlított arra a „szaggató gyomorfájásra”, amelyet frontszolgálata során érzett. „Ez sokkal egyenletesebben eloszló szorongás volt, valamiféle meghatározhatatlan iszonyat érzése, amely a város minden lakóját hatalmába kerítette” – írta.
Csupán később, miután az epidemiológusok alaposan kielemezték a számokat, kezdett kirajzolódni valamiféle minta, amely a magyarázat első elemeként szolgált. Az egyenetlen eloszlás részben magyarázható volt a vagyoni és társadalmi egyenlőtlenségekkel, ebbe sok helyen a bőrszín is beletartozott.
A rossz étrend, a zsúfolt lakhatási körülmények, és az orvosi segítséghez való korlátozott hozzáférés egyaránt gyengítette az emberi szervezet védekezőképességét, ezzel a szegények, a bevándorlók és az etnikai kisebbségek váltak a legveszélyeztetettebbekké.
Ahogy Patrick Zylberman francia történész fogalmazott: „A vírus ugyan »demokratikusan« viselkedhetett, a társadalom, amelyet megtámadott, aligha volt egalitárius.”
Kiszolgáltatottá tette az embereket továbbá bármilyen lappangó egyéb betegség, míg az influenzával való korábbi kontaktus mérsékelte az esetek súlyosságát.
Az olyan elszigetelt közösségek szenvedtek a legjobban, ahol korábban nem találkoztak a betegséggel. Hasonlóképp jártak azok a városok, amelyeket a járvány első hulláma elkerült, mert az itt élők immunrendszere nem volt „felkészítve” a halálosabb második hullámra.
Brazília akkori fővárosa, Rio de Janeiro például egyetlen hullámban, 1918 októberében tapasztalta meg a betegséget, a halálozási arány pedig kétszeres-háromszoros volt azon északabbra fekvő városokhoz képest, amelyek mind a tavaszi, mind az őszi hullámot átélték.
Az alaszkai Bristol-öbölt 1919 elejéig elkerülte a járvány, amikor azonban a vírus megérkezett, a helyi inuit lakosság 40%-át kiirtotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50