A porosz király is szégyenkezett a legnagyobb magyar huszárcsíny, Berlin megsarcolása miatt
2021. október 16. 08:41 Múlt-kor
Korábban
Mária Terézia kesztyűi
A vállalkozás hadi kivitelezése és megszervezése Hadik előrelátásának és mintaszerű pontosságának ékes bizonyítéka. Nemcsak a felderítésről, a menetvonal biztosításáról, az élelmezésről és takarmányról gondoskodott a lehető legalaposabban, hanem az előnyomulási és visszavonulási útvonal pontos meghatározása közben minden egyéb, a vállalkozás közben esetleg előforduló lehetőséget mérlegelt.
Markó Árpád hadtörténeti tanulmányából kiderül, hogy az önálló hadi vállalkozások – legyen az egy kisebb csapat betörése az ellenség állásába, vagy egy nagyobb roham – csak akkor lesznek sikeresek, ha a vezető részletesen kidolgozza a lépéseket, hogy alparancsnokai teljes bizonyossággal és biztonsággal hajthassák végre az utasításait.
Berlin megsarcolása a történelem egyik leghíresebb huszárcsínyeként maradt fenn. A porosz király sokáig szégyenkezhetett miatta, ellenségei pedig élcelődhettek rajta. Hadik a merész akcióért a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, a háború után hatalmas birtokokat és grófi címet érdemelt ki.
II. József 1789-ben kinevezte a törökök elleni háború fővezérévé, ennek folytán 80. életévéhez közeledve még mindig hadsereget irányított. Nándorfehérvárnál szerzett sérülése miatt azonban lemondott és a következő évben elhunyt.
A berlini portyázáshoz egy legenda is társul, amely szerint Hadik nem zsákmányolt egyebet, csak hat porosz zászlót, valamint két tucat, ébenfa tokba csomagolt női kesztyűt, amelyekre a város címerét hímeztette. Utóbbit Mária Teréziának szánta személyes ajándékaként. A történet szerint a huszárok azért tartózkodtak egy napig a városban, mert várták, hogy a kesztyűk elkészüljenek.
Egy másik monda mindezt még megfejeli azzal, hogy a kesztyűs a nem éppen szívesen fogadott megrendelőn úgy állt bosszút, hogy csupa balkezes kesztyűt küldött, amire csak az átadás után derült fény.
Markó Árpád az 1941-ben publikált tanulmányában a források nyomába eredt. A kesztyűk mindösszesen egy homályos utalás formájában tűnnek fel, de ebből nem derült ki, kinek, mikor és hogyan rendelte meg Hadik ezeket. Az ajándékozásról azóta sem került elő bizonyító erejű adat.
A források hallgatása azonban nem állja útját a legendák fennmaradásának. A berlini kesztyűket is bizonyára sok évig fogják még mesélni az idegenvezetők az Úri utca és a Szentháromság utca sarkán álló Hadik lovas szobornál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.