A múmiaportól a péniszbe helyezett tetvekig – elavult orvosi praktikák
2021. július 4. 17:16 Múlt-kor
Korábban
Maláriával a szifilisz ellen
Hiába az orvostudomány rohamos fejlődése, a 19-20. században is felbukkantak még bizarr gyógyászati praktikák. Bár piócákat évszázadokon át használtak, sőt, olykor még manapság is alkalmaznak gyógyászati célokra, a sokak számára visszataszító lények aranykora egy francia orvosnak, François-Joseph-Victor Broussais-nek (1772–1838) köszönhetően meglepő módon a 19. század eleje volt.
Már ha feltételezzük, hogy a piócák örömüket lelték képességeik orvosi célú felhasználásában. A francia doktor úgy gondolta, hogy az állatok segítségével minden gyulladás gyógyítható.
Ezekben az években hordószámra szállították a piócákat a világ különböző részeibe, jól jövedelmező piócafarmokat hoztak létre, és a túlzott érdeklődés következtében egyes piócafajok egyenesen a kihalás szélére sodródtak, miközben a páciensek állapotában nem állt be garantáltan számottevő változás.
Meglepetéseket még a 20. század is tartalmazott. Az osztrák Julius Wagner-Jauregg a 20. század elején olyan módszerrel igyekezett kezelni a végstádiumú szifiliszeseknél jelentkező, az agyvelő sorvadásához, elbutuláshoz és bénuláshoz vezető dementia paralyticát, amelynek már az olvasásába is beleborzonghat az olvasó.
Az osztrák doktor ugyanis úgy vélte, a fenti problémára az a legjobb megoldás, ha megfertőzi maláriával a pácienset, majd, miután azok elmeállapota konszolidálódik, kininnel kigyógyítja őket a maláriából. Felfedezéseiért Wagner-Jauregg 1927-ben megkapta az orvosi Nobel-díjat, gyógymódját pedig egészen az 1940-es közepéig használták. Mivel azonban a páciensek mintegy 15 százaléka belehalt a kezelésbe, felhagytak a módszer alkalmazásával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap