A legújabb diplomáciai botrány után sem mond le Görögország az Elgin-márványokról
2023. november 29. 11:19 MTI
Görög tisztviselők kedden közölték, hogy folytatni akarják a tárgyalásokat a British Museummal az Elgin-márványok visszaszolgáltatásáról, annak ellenére, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök lemondta a görög kormányfővel tervezett találkozóját – számolt be róla a helyi média.
![Elgin-márványok](/ih0Ax/article/main/.630x1260/64445.jpg?lavid=451764)
Az Elgin-márványok néhány eleme (Wikimedia Commons / Andrew Dunn / CC BY-SA 2.0)
Korábban
A törvény tiltja, hogy a British Museum visszaadja a szobrokat Görögországnak, de a múzeum vezetői ennek ellenére is tárgyalásokat folytattak a görög tisztviselőkkel, hogy kompromisszumot kössenek az ügyben. Lehetőségként fölmerült, hogy hosszútávra kölcsönadják a szobrokat Görögországnak.
George Osborne, a múzeum igazgatója még az év elején azt közölte, hogy a megbeszélések konstruktívak. A görög miniszterelnöki sajtóiroda vezetője, Dimitrisz Ciodrasz kedden azt mondta, hogy továbbra is megbeszélések folynak a British Museummal a márványok Athénba való visszaszállításáról, egyszersmind újraegyesítéséről.
Mark Harper brit közlekedési miniszter azonban kijelentette, hogy a kormány világosan megfogalmazta álláspontját az üggyel kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy a szobroknak a British Museum állandó gyűjteményében kell maradniuk.
A tervezett csúcstalálkozó lemondását megelőzően Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök a BBC-nek úgy nyilatkozott; az Elgin-márványok ügye nem is tulajdonjogi kérdés, hanem annak a görögországi emlékműnek az újraegyesítéséről van szó, ahonnan a márványok Angliába kerültek. Ezután a szobrok helyzetét a Mona Lisa kettévágásához hasonlította.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A brit kormány indoklás nélkül mondta le a találkozót. Ciodrasz szerint a kormányfőt felháborította „a brit ballépés”, hiszen Görögország büszke ország, amelynek régre nyúló történelme van, a miniszterelnök pedig ezt az országot képviseli.
„Nemzeti kérdésről van szó, amely egy egész nép történelmét érinti. Továbbá ez erkölcsi kérdés is, a kulturális kincsek természetes környezetükből való szemérmetlen ellopásával kapcsolatban” – írta Sztefanosz Kasszelakisz ellenzéki képviselő az X-en.
Az Elgin-kincs a British Museum hatalmas gyűjteményének talán legvitatottabb eleme, és az ügyben fellángolt vita az utóbbi évtizedek legsúlyosabb diplomáciai viszálya London és Athén között.
Az athéni Parthenón frízeinek és szobrainak egy részét Sir Edward Elgin angol diplomata vásárolta fel, amikor a XIX. század elején a brit birodalmat képviselte nagyköveti rangban a térséget akkoriban fennhatósága alatt tartó Oszmán Birodalomban. A Londonba szállított 2500 éves műemlékeket a brit kormány 1816-ban megvásárolta, és a British Museumban helyezte el.
Görögország évtizedek óta képviselt hivatalos álláspontja szerint azonban az Elgin-kollekció elszállítása nem törvényes adásvételnek, hanem lopásnak számít, és a kincseknek Athénban a helyük.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2010/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/624.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)