A higiénia hiánya és a korabeli ipar is közrejátszott a középkori városok legendás bűzében
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
A rettegett tímárok
Voltak olyan középkori iparágak, amelyeket a korabeliek sem szívesen tűrtek meg maguk közelében. Ezek közül leginkább a tímárok és azok a cserzéssel foglalkozó iparosok voltak azok, akiket a legkevésbé szerettek volna szomszédnak.
A bőrfeldolgozás és cserzés során ugyanis olyan anyagokkal dolgoztak, és olyan kémiai folyamatokat használtak fel, amelyek a középkori emberek szaglószervét is megterhelték. A bőrök feldolgozásához az állati tetemeket értelemszerűen össze kellett gyűjteni, és a műhelyek közelében tárolni és feldolgozni. Az így keletkezett hulladékot általában a környéken helyezték el, vagy belehajították a legközelebbi folyóba.
A cserzéshez felhasznált anyagok között a tölgykéreg, vagy a gubacs mellett helyet kaptak olyan elemek is, mint az emberi vizelet, vagy a kutyaürülék. Ezek a természetes vegyi anyagok hozzájárultak ahhoz, hogy az így kikészített bőrök sokkal vízhatlanabbak legyenek, mint korábban.
A tímárműhelyek környéke azonban ennek következtében a korabeli viszonyok közepette is mérgezőnek számított (olykor terméketlenné változtatva a közvetlen környezetet), de nagyobb baj volt a mindent átható szag. Egy olyan ingatlannak, amely mellett egy tímárműhely volt, sokkal kisebb volt az értéke, mint hasonló szomszédsággal nem rendelkező társainak.
A középkori városokban éppen ezért nagyon hamar elkezdték szabályozni azt, hogy a szóban forgó műhelyek hol helyezkedhetnek el a városon belül. Az ekkor született rendeletek értelmében a tímároknak általában ki kellett települniük a városfalon kívülre, ahol sokkal kevésbé zavarták a városi elit kényesebb orrú családjait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap