1920. június 4.: egy gyásznap krónikája

2014. június 4. 10:39 Csernus Szilveszter

Korábban

Trianon a parlamentben

Az istentiszteletek után ült össze a Nemzetgyűlés Simonyi-Semadam kormányfő jelenlétével. Rakovszky István házelnök röviden hitelesítette az előző ülés jegyzőkönyvét, majd rövid beszédet mondott. „A kényszer hatása alatt ezt az u. n. békeszerződést aláírjuk. De a lehetetlen dolgokra senki sem kényszeríthető. (...) Bízzunk e gyásznapon az isteni Gondviselésben, bízzunk nemzetünk szívósságában, amely egy évezreden át Európa védpaizsa volt".

A házelnök üzent a határon túl maradt majdnem három és félmillió magyarnak is: „A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: ezer évi együttlét után válnunk kell, de nem örökre! E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük". A magyar történelem talán legrövidebb parlamenti ülését - tíz perccel megnyitása után - egyhangú egyetértéssel berekesztették.

Az egyesületek és szövetségek szerte az országban bátorító felhívásokat tettek közzé. A „megszállott vármegyék követei", azaz az elcsatolt területekről elüldözött vagy elmenekült alispánok és megyegyűlési tagok a pesti városházán tartottak gyűlést. Itt kiáltványt intéztek a világ közvéleményéhez, melyben tiltakoztak az igazságtalan béke ellen és a vérszerződés kötelességére hivatkozva „írták elő" a haza bármilyen eszközökkel való védelmét.

Az aznapi magyar sajtó előrevetítette az aláírást, a trianoni eseményeket csak az este megjelenő napilapban olvashatták először. A június 4-i számok tanácstalanságát tükrözi, hogy némelyek csak a dátumot adták meg címként. Buzinkay Géza sajtótörténész mutatott rá, hogy ennek ellenére egymástól függetlenül képviseltek egységes álláspontot a napilapok olyannyira, hogy „aki nem ismerné politikai hovatartozásukat, az írásokat olvasva nem tudná besorolni őket". A békeszerződés kérdésében tehát minden magyar együttérzett.

előző oldal következő oldal 4 / 5