Aki a világháború után még 29 évig harcolt a dzsungelben
2014. január 17. 10:39 MTI
Kilencvenegy éves korában meghalt egy tokiói kórházban Onoda Hiró második világháborús veterán, aki Japán kapitulációja után csaknem három évtizeden át bujkált a Fülöp-szigeteki dzsungelben, folytatta harcát az ellenség ellen, mert nem hitte el, hogy vége a háborúnak. Halálhírét családja jelentette be pénteken.
Korábban
Onodát partizán-diverzáns akciók végrehajtására képezték ki, és háromfős egységével együtt 1944-ben küldték a Fülöp-szigeteki Lubang sziget dzsungelébe azzal a feladattal, hogy vegye fel a harcot az amerikai csapatokkal. Azt a parancsot kapta, hogy sose adja meg magát, és tartson ki a japán katonák megérkezéséig.
Az osztag létezésére 1950-ben derült fény, miután Onoda egyik katonája megszökött. Azt követően röpcédulákat dobtak le repülőgépből a dzsungelbe, hogy az osztagparancsnok tudomására hozzák, a japán császári hadsereg öt éve vereséget szenvedett és véget ért a háború. Onoda azonban az ellenség dezinformációjának tartotta ezt, ezért egysége folytatta az "ellenség" katonai létesítményeinek figyelését, sőt néha harcba is bocsátkozott, több mint harminc katonát és civilt megölt.
Jobb oldalon fiatal katonaként, bal oldalon a 33 évnyi harc után, a jobb alsó képen pedig a kapituláció pillanata látható
Miután az osztag egyik tagja meghalt, Onoda utolsó, életben maradt bajtársával együtt folytatta a harcot, Tokió és Manila pedig tíz éven át hasztalan kereste őket. A kutatást 1959-ben abbahagyták, mert meg voltak győződve róla, hogy mindketten meghaltak. Tizenhárom évvel később, 1972-ben azonban a kétfős osztag újabb támadást hajtott végre katonák ellen. Onoda bajtársa életét vesztette, de ő életben maradt.
1974. március 9-én egyenesen a Fülöp-szigetek elnökének adta meg magát
Tokió egy kutatócsoporttal együtt egyik családtagját küldte a Fülöp-szigeteki őserdőbe, hogy rábeszélje Onodát a harc feladására, de az alhadnagy neki sem hitte el, hogy már rég véget ért a háború. Ezután Tokióban megtalálták egykori közvetlen parancsnokát, aki 1974-ben az akkor már nem létező japán hadsereg egyenruhájában megérkezett Lubang szigetére, és megparancsolta az alhadnagynak, hogy adja meg magát, és tegye le a fegyvert. Onoda engedelmeskedett, Tokió kérésére pedig Manila megkegyelmezett neki.
91 éves korában hunyt el
Onoda Hiró esete nem volt példa nélküli. Jóval Tokió kapitulációja után még néhány tucat japán katona folytatta a harcot az ellenség ellen különböző ázsiai országokban, mert nem hitt Japán vereségében. Onoda volt közülük az utolsó, legállhatatosabb harcos. Miután 1974-ben hazatért, azt mondta, hogy a harminc évig tartó dzsungelharc során csak egy gondolat vezérelte: a parancs végrehajtása. Onoda Hiró a "háború" után néhány könyvet írt, és sikeres vállalkozó lett, népszerű kiképzőiskolát működtetett, amely túlélési technikákra tanította a gyerekeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága tegnap
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége tegnap
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása 2024.10.02.
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen 2024.10.02.
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái 2024.10.02.
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum 2024.10.02.