Befolyásos tanácsadók a középkortól a hidegháborúig
2013. július 2. 18:22
Korábban
Raszputyin
Az egyik eldugott szibériai faluból származó Raszputyin fiatalkorában nem vetette meg az italt, így társai sokszor „részeges Griskának” becézték. Később vándor szerzetesnek állt, majd 1903-ban, miután megérkezett Szentpétervárra, a miszticizmus felé nyitott arisztokrácia és városi elit ünnepelt embere lett. A főként nőkből álló, hatalmasra duzzadt rajongótábora gyakran Szentpétervár fürdőiben rendezett szertartásszerű orgiákon „szabadult meg” bűneitől.
Raszputyin politikai pályafutása 1905-ben kezdődött, amikor hipnotizőri képességét felhasználva a vérzékenységben szenvedő trónörökös, Alekszej betegségének tüneteit le tudta csillapítani. A hálás cári pár politikai, kormányzati kérdésekben is egyre többször hallgatott Raszputyinra, aki hamarosan a hatalom középpontjába került. Beleszólt a miniszterek kijelölésébe és az orosz ortodox egyház vezetőségének, a Szent Szinódus tagjainak a kiválasztásába is.
A parasztból lett szerzetes növekvő hatalma egyre több embernek szemet szúrt a cári udvarban. 1916-előtt két alkalommal is megpróbálták megölni az „őrült papot”. Az első gyilkossági kísérlet egy szerzetes és egy püspök számlájára írható, akik feszületekkel próbálták agyonverni a „Gonoszt”, majd pár évvel később egy feltehetően felbérelt prostituált akarta leszúrni a hatalomtól megrészegedő, és egyre inkább züllött életmódot folytató orgia-királyt. Hírnevét nem csak életvitele, hanem háborúellenes magatartása is csorbította. Ellenfelei neki tulajdonították az udvar „hazafiatlan viselkedését”, és azt híresztelték, hogy szerelmi kapcsolatra lépett a cárnéval.
1916. december 30-án a mágust végül elérte a végzete. Feliksz Juszupov herceg vacsorára invitálta Raszputyint, aki elfogadta a meghívást. Juszupov ciánnal mérgezett borral és süteménnyel kínálta vendégét, aki a tekintélyes adag elfogyasztása ellenére sem fordult az asztal alá. Az elképedt herceg végül pisztollyal hátba lőtte a mágust. Juszupov és összeesküvő társai ujjongtak, azonban örömük nem tartott sokáig, mert az „őrült pap” hamarosan talpra állt, és támolyogva a kijárat felé indult. Ekkor egy másik nemes fejbe lőtte, majd a biztonság kedvéért a konspirátorok összeverték és a jeges Néva folyóba dobták áldozatukat. Raszputyin szívósságát bizonyítja, hogy a boncolásnál vizet találtak tüdejében, ami a fulladásos halál jele, azaz a hipnotizőr feltehetően még életben volt, amikor a folyóba hajították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap