Befolyásos tanácsadók a középkortól a hidegháborúig
2013. július 2. 18:22
Korábban
Richelieu bíboros
Armand-Jean du Plessis de Richelieu családja a családfő halála és a rossz gazdasági vezetés miatt nehéz időszak elé nézett. Ahhoz, hogy a fő jövedelmi forrásul szolgáló luconi püspöki birtokot megőrizhessék, sürgősen püspökké kellett szentelni a család egy tagját, ez pedig Armand-Jeanra várt, akit vonzott a tudomány és az egyházi pálya. Miután megkedveltette magát V. Pál pápával, hihetetlenül fiatalon, mindössze 22 esztendősen püspök lett.
Éles esze miatt, illetve mivel a hatalom érdekeit tartotta szem előtt, hamar bekerült a királyi tanácsba, s nemsokára a gyerekkirály XIII. Lajos felesége, Ausztriai Anna lelkésze lett, majd a külügyek irányítását is rábízták. Később egy puccs során száműzték az udvarból, azonban rájöttek, hogy szinte csak ő képes lecsillapítani a lázongó tömeget, így a király visszahívta. Négy éven át folyó tárgyalások és heves viták után a megegyezés egyik pontjaként Richelieu-t jelölték bíborosnak. A bíboros 1624-ben kereskedelmi és tengerészeti államtitkár és a Királyi Tanács feje lett. 1628-ban létrehozták számára a főminiszteri posztot, hatalma kiszélesedett. Két fő célja a korlátlan királyi hatalom és az európai francia hegemónia megteremtése lett.
Külpolitikája a spanyol és német Habsburgok hatalmának gyengítésére irányult. A nemes cél érdekében mindent bevetett, sokszor saját maga vezette a francia csapatokat az ellenség ellen. Az anyakirályné, Medici Mária szerette volna leváltatni az államügyekben egyre nagyobb befolyást szerző Richelieut, de XIII. Lajos ragaszkodott hozzá; az édesanyja ekkor Németalföldről próbált lázadást szítani, de a bíboros meghiúsította szándékát.
Támogatásával katolikus missziók jöttek létre Afrikában, Amerikában és a Közel-Keleten, ezek a későbbi francia gyarmatbirodalom alapját jelentették, a holland hajók vásárlásával pedig lerakta a francia kereskedelmi és haditengerészet cövekeit. Ő tette hazáját európai nagyhatalommá, ugyanakkor soha nem riadt vissza az önkényuralmi eszközök használatától, a modern nemzetállam és a modern központi hatalom mellett a modern titkosszolgálatok alapítóját is benne tisztelhetjük. A történészek egy része a monarchia hazafias támogatóját látja benne, míg mások a hataloméhes cinikust - ezt a nézetet erősíti Richelieu ábrázolása is Dumas A három testőrében. Hazájában azonban egyöntetű elismerés övezi emlékét, csatahajót és hajóosztályt neveztek el róla, sőt eredetileg az ő nevét viselte volna az első francia atommeghajtású anyahajó, ez a megtiszteltetés azonban végül Charles de Gaulle-t érte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.