Kéziratos napló kerestetik!

A magán emberek naplói minden esetben új dokumentumok, így különösen fontosak, annak a lehetőségét teremtik meg, hogy eddig ismeretlen perspektívából táruljon fel az első világháborút követő időszak.

Akik az Életrajzi Lexikonból kimaradtak

A modern történelemtudomány XIX. századi intézményesülése szorosan összefügg a nemzetállamok kialakulásával. Hiszen a történetírás a nemzeti identitás építésének egyik eszköze (volt). Ez alapvetően meghatározta a kérdésfeltevését, amely eseménytörténeti orientációjú volt, és a nemzeti – területi és kulturális – egység megteremtésének folyamatában döntő szerepet játszó személyekre és eseményekre fókuszált. A saját sorsán túlmutató döntéshozatali kompetenciával nem rendelkező személyek mint jelentéktelen tömeg esett kívül az érdeklődési körén. Az Annales (társadalomtörténeti „iskola”) indulásával jelenik meg egy ettől gyökeresen eltérő megközelítés, de különösen a hetvenes évektől jelentkező új irányzatoknak, mint a történeti antropológiának, mikrotörténelemnek, újabban pedig az Alltagsgeschichte-nek volt a célkitűzése – néha politikai indíttatással is összefüggően –, hogy olyan társadalmi rétegeket és személyeket is vizsgálat tárgyává tegyen, amelyek a politikatörténet mércéjével mérve jelentéktelenek voltak. Ezeknek a kutatásoknak a fókuszában többnyire hétköznapi életutak állnak, akik a politikatörténet értékrendje szerint jelentéktelenek, és akiknek elhanyagolásával, elfeledésével „nem veszítünk semmit.”

A hétköznapi szónak a jelentését érdemes kettéválasztani: jelentéktelent és átlagosat jelöl. Azonban kérdés, hogy mi alapján és milyen értelemben tekinthető valaki átlagosnak (pl. átlagembernek)? Ebben a cikkben nem átlagost, hanem a politikatörténeti értelemben vett jelentéktelent értek a hétköznapi alatt, amely véleményem szerint történeti szereplők esetében három ismérvhez kötődik. Egyrészt a döntési kompetenciája élete során tartósan csak önmagára, illetve szűkebb környezetére (családjára) és az abban zajló eseményekre vonatkozólag volt. Másrészt pedig életútjának teljesítményét sem az utókor nem tartja számon az emlékezés hivatalos kanonizált keretei között (pl. lexikonok, életrajzok, ünnepek), sem pedig az a foglalkozásbéli vagy szakmai, foglalkozási közösség sem, amelynek tagja volt. Az utóbbi esetben hangsúlyozottan nem a családi emlékezetről van szó, amely jórészt kommunikatív emlékezet Assmann fogalmával élve, és teljesen eltérően szelektál e közösség történései és szereplőinek emlékei között, mint a kollektív emlékezet.

A múlt „nem híres” szereplőinek kutatását némileg nehezíti, hogy – a politika- és eseménytörténeti értékrend – érvényesül a múlt emlékeit gyűjtő nagy állami intézményekben is (a múzeumoktól a levéltárakig). Alapvetően az állam, az állami szervek múltját dokumentálják, és a politikatörténet vagy egy-egy tudományág értékrendje szerinti fontos eseményekre és személyekre vonatkozó anyagokat mentenek meg. A hétköznapi emberek mindennapjai során alkotott dokumentumok jórészt nem kerültek be a közgyűjteményekbe, így csak töredékesen, többnyire pedig egyáltalán nem kutathatóak. Ezt az állapotot mi sem jelzi jobban, minthogy a kamaszkorú Kovács János által írt, ma már széles körben ismert, gazdagon illusztrált 56-os gyereknaplóra az ecseri piacon találtak rá.

A hazai viszonyoktól eltérően a nyugati országokban már évtizedek óta működnek elsősorban naplók, emlékiratok gyűjtésére és megőrzésére szakosodott intézmények, egyesületek. A Mass Observation Archive-ot Angliában 1937-ben alapították, ma a Sussex-i Egyetemen található; a Lejeune által alapított Association pour l’Autobiographie 1992-től működik Franciaországban; Németországban Deutsches Tagebucharchiv (DTA) Emmendingen-ben 1998 óta létezik. Hazánkban a még magántulajdonban lévő privát források feltárására irányuló országos projektek nincsenek, sőt országos szintű gyűjtőhely sem létezik.

Összességében tehát a fent említett gyűjtési érzékenység hatására többnyire egyszerűen nem maradnak fenn olyan források, amelyek segítéségével az egyén kiléphetne a szürke tömegből. Az már más kérdés, hogy többnyire hiányzik a történészi érzékenység is, amely ezt igényelné.

A naplógyűjtés és annak haszna

Számos napló ma is magántulajdonban van, és az idősebb generációk halálát követően az újabb nemzedékek már döntően nem látnak benne (eszmei) értéket, így jobb esetben az ecseri piacon kötnek ki. Rosszabb esetben kályhákban és kukákban végzik. Azonban az ilyen források iránt érdeklődő és ezeket kútfőként használó történész, főleg ha az első, illetve a második világháború utáni események kortárs percepciója és értelmezése érdekli, meglehetősen magára hagyatott. Amint arról már szó volt, az állami levéltárak, múzeumok a már említett okokból csak elvétve foglalkoznak ilyen naplókkal. Kézenfekvő lenne az antikváriumok felkeresése, azonban ők többnyire be sem veszik a naplókat, hiszen eladhatatlanok, mivel a már szinte „márkajelzésként” szolgáló híres emberekhez nem kötődnek, így a (kézirat, autogram) gyűjtők számára értéktelenek.

A fenti körülményekből adódóan nehézkes és körülményes a naplók gyűjtése. Ennek kiküszöbölésében elengedhetetlen szerepe van a médiának (így e cikknek is), amely egyfajta hidat, alkot(hat) a kutató és a forrásokat őrző magánszemélyek között. Az egy-egy cikkhez csatolt felhívásra jelentkezők által felajánlott, lemásolt naplókat minden esetben anonimizálom, azaz az azt felajánló család csak számomra lesz ismert, azonban a nyilvánosság számára nem. Az ilyen módon összegyűjtött kútfők minden esetben új dokumentumok, így különösen fontosak. Hiszen annak a lehetőségét teremtik meg, hogy eddig ismeretlen perspektívából táruljon fel az első világháborút követő időszak.

A naplók elemzése segítségével elsősorban az a kérdés válaszolható meg, hogy az egyes eseményeket a kortársak milyennek látták, és hogyan értelmezték, valamint ezt a „képet” milyen – akár kulturális, akár társadalmi tényezők – alakították, és saját tapasztalatok, élmények befolyásolták. A naplóírók különböző felekezeti, társadalmi, etnikai pozíciója többnyire meghatározza társadalomképüket is, azaz azt a mentális reprezentációt, hogy a társadalom egyes aktoraihoz milyen különféle vélt értékeket, tulajdonságokat társítottak. A gondolkodásmódjuk mellett pedig a hétköznapjaik is feltárhatóak. Úgy gondolom, hogy ha kellő közelségből és kellő alapossággal vizsgáljuk a múlt szereplőit a naplók segítségével, akkor visszaadható egykori egyediségük és egyéniségük. Összességében a naplógyűjtés és a kutatás nyomán megjelenő cikkek, könyvek segítségével olyan életutak kerülhetnek be a köztudatba, amelyekről eddig megfeledkeztünk, így a múlt visszanyerheti egykori sokszínűségét és sokszólamúságát!

MI A NAPLÓ?
A napló mint „műfaj” körülhatárolása négy ismérvhez kötődik:
1. a rendszerességhez (többnyire napi bejegyzések),
2. a személyességhez,
3. az egyidejűséghez (tehát nem az események után évtizedekkel papírra vetett visszaemlékezés vagy önéletírás)
4. a feljegyzések fragmentáltságából adódó stílusjegyhez (azaz mivel napi bejegyzésekről van szó a napló töredezett, s nem alkot egy egységes letisztult narratívát).

FELHÍVÁS: Kéziratos naplókat keresek!

Ha kéziratos naplóról tudomásuk van, vagy saját tulajdonukban van a napló, kérem, hogy segítsék kutatásomat és értesítsenek a következő elérhetőségek valamelyikén: a 30/ 824-52-14-es telefonszámon vagy a [email protected] email címen.

Kunt Gergely
történész, egyetemi tanársegéd (ME-BTK)