2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fotók a náci terror egykori színhelyeiről

2012. november 15. 10:17 MTI

Secret places, vagyis Tikos helyek címmel nyílt fotókiállítás a Szombathelyi Zsidó Fesztivál részeként szerdán a Szombathelyi Képtárban. Peter Hundley amerikai fotóművész a kiállítás megnyitóján elmondta: képei azokat a helyszíneket dokumentálják, amelyeken német és magyar zsidók lettek áldozatai a náci terrornak; a fényképfelvételek Berlinben, Hamburgban és Budapesten készültek tavaly és tavalyelőtt.

A fotókon egykori zsinagógák és lakóházak láthatóak, rajtuk olyan ártatlannak tűnő épületek, parkok és intézmények, amelyek egytől-egyig borzalmas események helyszínei voltak hajdan, és amelyekről csak a képek mellé helyezett magyarázat alapján tudja meg az igazságot a szemlélődő.

Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) ügyvezető igazgatója a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet: nem hisznek a kollektív bűnösségben, de nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon a zsidókat nem a németek, hanem a magyar csendőrség terelte vagonokba és adta át a német hatóságoknak.

Megfogalmazása szerint Horthy Miklós kormányzóként minden zsidóellenes törvényt aláírt, "velejéig antiszemita volt", éppen ezért emelik fel szavukat napjainkban a Horthy-korszak újraéledése, restaurálása, a Horthy-szobrok és az Árpád-sávos zászló - mint az egykori nyilaskeresztes párt szimbóluma - ellen.

A Szombathelyen először megrendezett zsidó fesztiválnak és a hozzá kapcsolódó, a holokauszt-visszaemlékezéseket középpontjába állító kisfilmek szemléjének mintegy hivatalos megnyitóját jelentette a vernisszázs. A tárlat november 28-ig tekinthető meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár