Terhesen egy koncentrációs táborban
Az éhes, fáradt, koszos és a félelemtől mozdulni nem tudó Miriam Rosenthal négyhónapos terhes volt, amikor egy SS tiszt hangszóróval a kezében megjelent a barakk bejárata előtt. „Minden terhes nő, felállni! – üvöltötte. „Élelmiszer-fejadagotokat megdupláztuk.” „Minden nő, még aki nem volt terhes, az is előrelépett, de én nem. A mellettem álló fiatalabb unokatestvérem megkérdezte: mit csinálsz Miriam? Valami visszatartott, talán az édesanyám, talán Isten. Kétszáz nő lépett előre, s kétszáz nő ment a gázkamrákba. Nem tudom, hogy miért nem léptem előre” – emlékezett vissza könnyeivel küszködve az idén augusztusban a 90. életévét betöltő Miriam Rosenthal.
Mindez csupán a kezdet volt; a második világháború vérzivataros éveiben Dachau előtáborában, a Kaufering I-ben összesen hét zsidó gyermek jött világra, miközben a németek közel egymillió zsidó gyermeket gyilkoltak meg. Legyen az beteg, egészséges, túl fiatal vagy idős, éhes szájként tekintettek rájuk, akik 'haszontalanak' voltak, s gyakran az elsők között ölték meg őket. Néhányukon orvosi kísérleteket végeztek, ám az újszülötteket jellemzően születésükkor meggyilkolták.
A 90 éves Miriam Rosenthal
Csaknem hét évtizeddel a háború után Kaufering hét zsidó gyermeke – három fiú és négy lány – még mindig életben van, szétszórva a világban – ők a holokauszt legfiatalabb túlélői.
Miriam Rosenthal Miriam Schwarcz néven született 1922 augusztusában a csehszlovákiai Komáromban egy 13 gyermekes földműves család legfiatalabb tagjaként. „El voltam kényeztetve, csodálatos életem volt. Mindig azt kérdeztem édesanyámtól a házasodás kapcsán, mikor kerülök én sorra?” Egy miskolci kerítő ember mutatta be neki Rosenthal Béla szarvasmarha-kereskedőt, akivel 1944. április 5-én Budapesten házasodtak össze. Miriam egy vörös rózsát tűzött a hajtókájára, hogy elfedje a zsidók számára kötelező sárga csillagot.
A mézes hetek rövid ideig tartottak, néhány hónap múlva férjét munkatáborba, Miriamot pedig Auschwitzba hurcolták, majd később a bajorországi Augsbergbe vitték, ahol egy Messerschmitt-gyárban dolgozott. Miközben hasa egyre csak nőtt. Egy napon két SS tiszt jelent meg a gyárban vicsorgó németjuhász kutyákkal az oldalukon, és azt tudakolták, melyik asszony terhes. „Fel kellett emelnem a kezem” – mondta Miriam. „Ha nem teszem meg, az összes többi nőt megölték volna. Egy személyszállító vonathoz vittek, ami igen szokatlan volt.”
Miután fogva tartói visszatértek a dohányzásból, elmondták neki, szerencsés nőnek tarthatja magát, mivel az auschwitzi krematóriumok tönkrementek. Ehelyett a Dachau közelében lévő Kaufering I nevű koncentrációs táborba vitték, ahol tetoválást kapott a bal alkarjára, amely még ma is látható. Majd egy pincébe vezették, ahol hat másik, egymással magyarul beszélő terhes nőt talált. A csecsemők egymás után születtek meg egy magyar nőgyógyász segítségével, akinek mindössze egy forró vizes vödör állt rendelkezésre – idézte fel a hölgy a kanadai National Postnak adott interjújában.
A holokauszttúlélő újszülöttek
Egy „capo” – zsidó nő, aki a terhes asszonyok felügyeletével volt megbízva – tűzhelyet csempészett a szobába, hogy a várandós anyukák túléljék 1945 telének hideg hónapjait. A németek egy idő után felfedezték a kályhát, amiért a capo véres verést kapott. Mindezek ellenére így nyugtatta az asszonyokat: „Ne aggódjatok, a kályha holnap is ugyanitt fog állni!” Így is lett.
Az 1945. február 28-án megszülető Leslie Rosenthal a legutolsó volt a Kaufering-babák közül, aki világra jött. Szőke haja és kék szeme miatt egy német azt kérdezte: „Úgy néz ki, mint egy árja, talán egy SS tiszt volt az apja?”
Az újraegyesült Rosenthal család
Ez is érdekelhet
Az amerikai csapatok zokogtak, amikor 1945 április végén felszabadították Dachaut és megtalálták a hét újszülöttet. Miriam búcsút intett tábortársainak, s hazaindult. Férje szintén túlélte a megpróbáltatásokat. „Nem tudom leírni azt az érzést, amikor Béla meglátta a gyermekünket, csak sírt, sírt és sírt” – mondta. A fiatal család 1947-ben Kanadába költözött, Rosenthal Béla néhány éve halt meg, 97 évesen.
Amerikában az élet nem volt egyszerű számukra, a múlt kínzó emlékei mindig visszanyúltak. Miriamnak mai napig van egy visszatérő álma, amikor SS tisztek jönnek és elviszik Leslie-t. Ezekben a pillanatokban azonban az immáron 67 éves „kisfia” jelenléte mindig erőt ad neki.