Világörökségek veszélyben
2012. augusztus 31. 17:27
Korábban
Abu Mena
Az egyiptomi Abu Mena Wadi el-Natrun és Alexandria városa között helyezkedik el, utóbbitól 45 kilométerre délnyugatra. A kora keresztény város temploma, keresztelőkápolnája, középületei, utcái, kolostorai, házai és műhelyei mind az i. sz. 296-ban elhunyt alexandriai Menasz nevű katonamártír sírja közelében épült.
Menasz Diocletianus hadseregének egy tisztje volt, aki győzelmük után megtagadta a keresztények megöletésére vonatkozó parancsot, s kijelentette: ő is ehhez a valláshoz tartozik, aminek hatására több ezer keresztény követte példáját.
A legenda szerint a mártírrá lett Menasz földi maradványait Frígiából egy teve szállította Alexandria felé, ám az állat egy idő után nem volt hajlandó továbbmenni. Ahol megmakacsolta magát, nem sokkal később víz tört fel, s néhány évtized múlva város nőtt ki a földből. Az 1900 óta tartó ásatások azt mutatják, hogy Abu Mena az 5-6. században fejlődött igazán.
Szent Menasz ereklyéi szerte a világon megtalálhatóak: Heidelbergben (Németország), Milánóban (Olaszország), Jugoszláviában, Marseilles-ben (Franciaország), Dengelában (Szudán) és Jeruzsálemben (Izrael) is.
Az 1979-ben a világörökségi listára felvett Abu Mena-i helyszínt a növekvő talajvízszint miatt 2001-ben a veszélyeztetett listára helyezték át. Az ősi város emlékeit körülvevő agyag instabillá tette az alapokat, s újabban az épületek összedőlése fenyeget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap