Világörökségek veszélyben
2012. augusztus 31. 17:27
Korábban
Liverpool történelmi kikötője
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága 2012. júniusi szentpétervári tanácskozásán nyilvánította veszélyeztetett világörökséggé a Liverpool Waters nevű fejlesztési projekt miatt Liverpool történelmi kereskedelmi kikötőjét. Az angol város világhírű kikötőjének hat helyszínét alig nyolc évvel ezelőtt emelték világörökségi rangra.
Az említett projekt a városközpont északi részén lévő történelmi kikötőhelyeket érinti. Megvalósulása esetén azonban jelentősen megváltozna a világörökségi rész arculata és látképe – indokolta döntését a világörökségi bizottság, hozzátéve, hogy a fejlesztési program megtörné a 18-19. századi kikötő egységes képét és elszigetelné az egyes részeket.
Liverpool fontos szerepet játszott a Brit Birodalom újkori terjeszkedésében, s a tömegszállítás jelentős kikötőjévé vált, például a beérkező rabszolgák vagy az Északnyugat-Európából Amerikába vándorlók is itt szálltak fel, illetve le hajóikról. Liverpool úttörő volt a korszerű rakodótechnika, a közlekedési rendszerek és a kikötői irányítás terén is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.