Megemlékeznek Wallenberg születésének századik évfordulójáról
2012. augusztus 3. 14:31 MTI
A világ több országában megemlékeznek szombaton Raoul Wallenberg, a II. világháború idején magyarországi zsidók tízezreit megmentő svéd diplomata születésének századik évfordulójáról. Az idei Wallenberg-emlékév keretében a világ számos országában tartanak valamilyen rendezvényt. Berlinben szobrot avatnak a diplomatáról, Stockholmban egy emlékművet állítanak, New York Brooklyn-negyedében pedig utat neveznek el róla.
Korábban
A Raoul Wallenberg Akadémia szervezésében megemlékezést tartanak a svédországi Sigtunában, Stockholm egyik elővárosában, Viktória hercegnő, trónörökös, valamint Jan Björklund oktatási miniszter részvételével.
Budapesten pedig a Holokauszt Emlékközpontban pénteken Wallenberg egykori munkatársait, védenceit, a Világ Igaza címmel elismert magyar embermentőket és hozzátartozóikat köszöntik a századik évforduló alkalmából. A eseményen felszólal Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. Az ünnepségen nyolcan "Helytállásért" elismerő oklevelet kapnak: ezt a kitüntetést az Igaz Emberek Társasága ítéli oda azoknak, akik két élő tanú híján nem részesülhetnek a Világ Igaza elismerésben, de bizonyíthatóan emberéleteket mentettek meg a holokauszt ideje alatt.
Az idei Wallenberg-emlékév keretében egyébként a világ számos országában tartanak valamilyen rendezvényt. Berlinben szobrot avatnak a diplomatáról, Stockholmban egy emlékművet állítanak, New York Brooklyn-negyedében pedig utat neveznek el róla: ez lesz a Raoul Wallenberg Avenue. Megemlékezéseket tartanak majd az ausztráliai Melbourne-ben, Szentpéterváron és Tel-Avivban is, valamint Wallenberg szülőházánál, Stockholm-Lidingőben.
A New York-i Broadway-n bemutatják a Benjamin Rosenbluth muzsikájára készült, Wallenberg című zenés komédiát, a németországi, karlsruhei színházban pedig egy észt szerző Wallenbergről szóló operájának lesz világpremierje.
Raoul Wallenberg 1912-ben született Svédország egyik leggazdagabb családjában. Építésznek tanult az Egyesült Államokban, s egészen a II. világháború közepéig üzletemberként tevékenykedett. 1944 júniusában a háborús menekültek megsegítésével foglalkozó amerikai kormányszervezet, a War Refugee Board megbízta, hogy szervezze meg a budapesti zsidók megmentésének programját. Ezt a szervezetet Roosevelt elnök azért hozta létre, hogy segítsen a nácik civil áldozatainak különböző semleges országok, így Svájc, Svédország vagy Törökország személyazonossági okmányainak beszerzésével, átadásával.
A svédek már 1944 tavaszától megkezdik ilyen védelmi papírok kiadását a magyar zsidóknak. Raoul Wallenberget áthelyezik a magyarországi svéd diplomáciai képviseletre - ám amikor 1944 júliusában átveszi posztját Budapesten, nincs semmilyen diplomáciai tapasztalata. Ennek ellenére a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer ember életét mentette meg közvetlenül azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket, és ő tántorította el a megszálló német erőket attól, hogy meggyilkolják a fővárosi gettó mintegy 70 ezer lakóját. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a további sorsa bizonytalan. A szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg, de egyes források tudni vélik, hogy még évekkel később is fogolyként élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.