Együtt táboroznak a terror fiatal áldozatai Észak-Írországban
2010. augusztus 6. 08:06 MTI
A világ különböző pontjairól érkeztek gyerekek Észak-Írországba egyhetes nyári táborba, hogy megbirkózzanak az életüket beárnyékoló erőszakkal és családtagjaik elvesztésével.
Korábban
A hatvanöt serdülő, akik az elkövetkező hetet a belfasti Queen's egyetemen töltik, valamilyen terrorcselekmény vagy etnikai viszály során vesztették el szeretteiket. A táborlakók felének családtagjai az al-Kaida kilenc évvel ezelőtti New York-i terrortámadásaiban vesztették életüket. Néhányan Izraelből, illetve palesztin területről érkeztek, de akadnak köztük olyanok is, akiknek hozzátartozói az ETA baszk szakadár csoport vagy az Ír Köztársasági Hadseregből (IRA) kivált szélsőségesek merényleteiben haltak meg.
A gyerekek művészeti, kulturális és sportrendezvényeken kívül részt vehetnek pszichológiai tanácsadáson, a Harvard Egyetem szakértői által tartott órákra járhatnak, amelyek során elsajátíthatják a tárgyalás és a konfliktuskezelés művészetét. Bár ki-ki máshonnan érkezett a táborba, és sokan még angolul sem beszélnek, a közös sors lehet számukra a kialakuló barátságok alapja.
A New Yorkban élő 19 éves Caitlin Leavey a szeptember 11-én meghalt tűzoltó édesapja iránti tiszteletből tanul konfliktus-kezelési szakembernek a New Yorki egyetemen. Szerinte a tábor segít a tizenéveseknek abban, hogy rettenetes tapasztalataik megosztásával könnyítsenek a lelkükön. Csodálatos, hogy olyan fiatalok vesznek körül, akik ugyanazt élték át, mint én - mondta.
A 17 éves Davina Whiteside a politikailag, kulturálisan, és vallásilag is megosztott Észak-Írországban él. Nem tudja, hogy megoldódik-e valaha az ellentét a két oldal között, és attól fél, hogy előbb-utóbb újrakezdődnek a harcok. A tábort azért szereti, mert úgy érzi, itt szabadon kifejezheti az érzelmeit és félelmeit, ami szokatlan Észak-Írországban.
Szerdán Észak-Írország ügyeinek brit minisztere, Owen Paterson meghívta a tábor lakóit a kormány székházába, és méltatta a gyerekek lelkesedését. "A különbség nem is lehetne szembetűnőbb ezeknek a fiataloknak a lelkes és reményteljes hozzáállása és azoknak a hitványsága között, akik gonoszságot követtek el ellenük" - mondta Owen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap