Őrült uralkodók

Kiderültek Farkas Bertalan űrrepülésének titkai

2010. június 23. 14:44 MTI

Ennyi űrhajós együtt önmagában is ritka esemény - hangsúlyozta majd minden megszólaló annak a dokumentumkiállításnak a keddi megnyitóján, amelyet Farkas Bertalan űrrepülésének 30. évfordulója alkalmából rendeztek a Moszkvai Magyar Intézetben.


A rendkívül érdekes kiállítást Az orosz Archívumok Szövetségi Ügynöksége, a Tudományos-műszaki Dokumentációk Oroszországi Állami Archívuma és a Magyar Köztársaság Tudományos és Információs Központja Levéltári Intézete anyagából állították össze a Magyar Távirati Iroda (MTI Zrt.) és a Magyar Köztársaság védelmi minisztériuma elektronikus levéltára részvételével. A megnyitóra technikai okokból némi késéssel került sor, Farkas Bertalan ugyanis 1980. május 26-án, moszkvai idő szerint 21.21-kor indult a világűrbe, de érdemes volt kivárni, amíg minden meghívott meg tudott jelenni.

Az első magyar űrhajós mellett ott volt Valerij Kubaszov, akivel együtt járták meg a világűrt, Valerij Rjumin és Leonyid Popov, akik a Szaljut–6 űrállomáson fogadták a párost, Alekszej Leonov, aki 1965. március 18-án elsőként lépett ki a világűrbe, s aki Farkas Bertalan repülése idején az akkori szocialista országok űrhajósainak bevonásával zajló Interkozmosz program egységét vezette, továbbá Anatolij Berezovoj, Vlagyiszlav Volkov, Borisz Volinov, és Jurij Baturin űrhajósok, akik közül többen Farkas Bertalan és Magyari Béla kiképzésében részt vettek. Mindannyian kitűzték az űrrepülésért adományozott Szovjetunió Hőse kitüntetéseiket, akik többször repültek, többet is, s Farkas és Kubaszov emellett a Magyar Népköztársaság Hőse érdemrendet is viselte.

Mindannyian jókedvűen adomáztak az egybegyűlteknek, hiszen régen nem érvényes már az a szigorú titoktartás, amely annak idején övezte az űrrepüléseket. Kubaszov például elmondta: egyik feladatuk az volt, hogy adott forgatókönyv alapján filmet forgassanak az űrrepülésükről, nehogy bárkinek kételye támadhasson, hogy megtörtént-e. Ám a kamera, amelyet magukkal vittek, elromlott.

A Szaljut-6 állomáson volt egy másik kamera, de abban nem volt kazetta, a magukkal vitt gép kazettája viszont nem illett bele. Végül az űrállomáson talált igen primitív szerszámokkal, például hatalmas ollókkal végül Kubaszov "átszabta" a kazettát. Ezután már csak bele kellett tenni a - hagyományos - filmet, ami szintén nagy ötletességet kívánt, és már forgathattak is. Igaz, minden darab filmet kézzel vissza kellett tekerni, majd be kellett helyezni a következő darabot, de végül mégiscsak elkészült a film. Ő is utalt arra, ami már rég ismertté vált, hogy ugyanis az utolsó fékező rakéta nem működött, s ezért keményen értek földet: ma is érzi - mondta.

Az űrhajósok elmondták: az Interkozmosz program teljes költségét a Szovjetunió állta, és persze elsősorban ideológiai és politikai indíttatású volt, de nem csak. Leonov kijelentette: a kiállítás címe - Együtt a csillagokhoz - remek, de ő úgy módosítaná: Együtt erősebbek vagyunk!

A számos érdekes dokumentum és fénykép között döbbenetes látványt nyújt a fedélzeti napló és a Farkas Bertalan űrrepülése során használt egyéb kézikönyvek: a lyukasztóval kilyukasztott, egyszerű zsinórral összemadzagolt, papundekli borítókba kötött iratok azt érzékeltetik, hogy a hőskorban az akkori technikai szintről indulva hatalmas teljesítmény volt az űrkutatás minden egyes sikere.

Farkas Bertalan volt az első magyar a világűrben, vele a magyarok a hetedik nemzet, amelynek képviselője ott járt. Az azóta eltelt 30 évben csak egy magyar jutott el a világűrbe. Igaz, saját pénzéből: az Egyesült Államokban élő Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly, aki 2007-ben és 2009-ben volt a Nemzetközi Űrállomás ötödik illetve hetedik űrturista-látogatója.

2019. nyár: Őrült uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!