Gyerekei tiltakoznak az ikonikus Che Guevara ellen
2008. június 9. 14:14
Che Guevara gyermekei rendkívül unják, és meglehetősen "kínosnak" tartják, hogy szerte a világon marxista forradalmár apjuk kultikussá vált arcával próbálnak mindenféle árucikket eladni.
Korábban
Aleida és Camilo Guevara egy kubai, a havannai kormány által szponzorált internetes fórumon feltett kérdésekre válaszolt apjuk születésének közelgő 80. évfordulója alkalmából.
Aleida elítélően nyilatkozott azokról a vállalatokról, amelyek a híressé vált Guevara-portréval népszerűsítik mobiltelefonjaikat, vodkájukat vagy éppen üdítőitalaikat. Véleménye szerint apja portréjának üzleti célokra való felhasználása néhány országban fokozta a szegények és a gazdagok közti feszültséget.
A mára szinte kultikussá vált forradalmár leszármazottainak nem a jogdíjakra fáj a foguk, elmondásuk szerint inkább arra vágynak, hogy nagyobb tisztelet övezze apjuk emlékét.
Ernesto "Che" Guevarát nemzeti hősként tartják számon Kubában, Santa Clarában mauzóleumot létesítettek az argentin gerillavezér tiszteletére, aki 1959-ben segítette Fidel Castro hatalomra jutását. Természetesen a kubai kommunista rezsim is kihasználja a Guevara-kultuszt, és a forradalmárt ábrázoló pólók, képeslapok árusításával próbál minél nagyobb haszonra szert tenni.
Mindezt azonban Camilo Guevara nem tartotta különösebben aggasztónak, és egy kérdésre válaszolva nyíltan kifejtette, hogy támogatja a februárban Fidel helyébe lépett új államfőt, Raúl Castrót.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.