Flavia Maxima Fausta
(290 után - 326)
Valószínűleg a 306-337 között uralkodó Constantinus (Nagy Konstantin) császár első és egyetlen felesége. 325-től augusta. 326-ban férje akaratából meggyilkolták. Két vagy három fia és két lánya volt.
Rómában született 290 után Maximinianus császár és második felesége, Eutropia lányaként. Akkor jegyezték el Constantinusszal, amikor ő kislány volt, amaz pedig kamaszkorú fiú. Az esküvőre azonban csak 307-ben került sor talán Arelatéban, a
Hogy Faustát feleségül vehesse, Constantinusnak el kellett válnia addigi feleségétől vagy inkább szeretőjétől, akinek Minervina volt a neve. A források hallgatnak róla, bár az elsőszülött fiú, Crispus anyja volt. Ez az alig néhány éves gyermek abban az évben, amikor apja feleségül vette Faustát, mindössze néhány évvel volt fiatalabb a mostohaanyjánál.
307-312-ben Fausta férjével együtt Galliában járt, ahol Trevirában volt a központjuk. Constantinus győztesen harcolt a germánokkal szemben, de közben Maximinianus hatalomvágya bonyolulttá tette a belső helyzetet. Először meg akarta fosztani a hatalmától Rómában saját fiát, Fausta testvérét, Maxentiust. Aztán letette a bíbort. Végül 310-ben Galliába érkezett. Itt igyekezett Constantinus, saját veje ellen a déli hadsereget fellázítani, amíg a férfi a Rajna mellett harcolt. Marsiliában azonban Constantinus kezébe került, és hamarosan felakasztva találták. A hivatalos propaganda szerint öngyilkosság volt, valójában inkább politikai gyilkosság történt. Pletykát terjesztettek arról is, hogy Maximinianus az utolsó percig intrikált veje ellen, és ebbe Faustát is igyekezett bevonni. Állítólag rábeszélte őt, hogy hagyja nyitva a házastársak hálószobájának ajtaját, és ily módon segítsen férje megölésében. Az elég valószerűtlen elbeszélés célja az volt, hogy magyarázza és igazolja a császári após titokzatos eltűnését. Az első gaztett után, amelyet saját családtagja ellen követett el, alig három évvel a Faustával kötött házasság után, sorra jött a többi, melyek még sokkal megrázóbbak.
Közben egyre rosszabb lett a viszonya Róma uralkodójával, Maxentiusszal. 312 nyarán Constantinus betört Itáliába, és már októberben legyőzte ellenfelét a Milvius-hídnál, Róma közelében. Maxentius levágott fejét diadalmasan körülhordozták a városban, bizonyosan a győztes tudtával és szándékával. Ezt a csatát korábban is, ma is az előkeresztény Constantinus diadalának tartják a pogány Maxentius fölött, azaz a történelem egyik legfontosabb csatájának. Pedig Maxentius egyáltalán nem volt az új vallás ellensége.
Alig két év alatt Fausta elvesztette apját és testvérét - s mindkettejükkel a férje végzett. Közben anyja, Eutropia megtagadta Maxentiust. Nyilvánosan kijelentette, hogy cserélt gyerek volt, akit elfogadott, miután az ő férje mindenáron fiút akart. Ezzel az asszonyi hazugsággal annyit talán elért, hogy Constantinus nem állította félre Faustát, bár Politikailag már nem volt rá szüksége. 313 elején Mediolanumban találkozott Constantinus, immár az egész Nyugat uralkodója és Licinius, a keleti tartományok nagy részének ura. Megállapodtak a birodalom tényleges felosztásában. Hogy az egyezményt megpecsételjék, Constantinus féltestvérét, Constantiát feleségül adta Liciniushoz. Megállapodtak a keresztényekkel kapcsolatos közös politikában is, kihirdetve a híres milánói ediktumot, amely persze Galerius két évvel korábbi rendeletének példájára készült.
Licinius házassága Constantiával nem hozott semmilyen politikai eredményt, Constantinus ugyanis egyeduralomra tört. 317-ben a pannóniai Cibalae (ma Vinkovci) mellett csatára került sor. A legyőzött Licinius kénytelen volt átadni a Duna menti provinciák egy részét a győztesnek.
Ez az év fontos és szerencsés volt Constantinus és Fausta számára a családban történt események miatt. Az asszony először szült neki fiút. Augusztus 7-én jött világra Sirmiumban, és a nagyapja nevét, a Constantiust kapta. A források azonban második fiúként Constantinusról is beszélnek. 320-ban vagy 323-ban Fausta még egy fiút szült, Constanst. Nem ismerjük azonban a lányai, Constantina és Helena születésének idejét. Ez utóbbi volt vélhetően a legkisebb a testvérek közül: 325-ben jött világra. Fausta hivatalosan augusta lett.
324-ben Constantinus legyőzte sógorát, a keleti provinciák urát, Liciniust, és kivégeztette Thessalonicában, ugyanabban a városban, ahol Licinius akaratából évekkel korábban Diocletianus feleségét és lányát lefejezték. A Licinius elleni háborúban jelentős szerepet játszott Constantinus elsőszülött fia, Crispus, aki a flottát irányította. De 325-ben ez a húsz-egynéhány éves fiú osztozott Licinius sorsában - s gyilkosa saját apja volt.
A tragédia mitikus időkből származó dráma képét öltötte, ám nagyon is történelmi viszonyok között folyt le, az udvarban, ahol összekavarodtak az intrikák, a képmutatás, a bigottság. Fausta császárné, mint mondták, szerelmes lett nevelt Fiába, Crispusba, és megpróbálta elcsábítani. Am a fiú nemet mondott, mire a női hiúságában sértett asszony bevádolta a férje előtt, hogy ő próbálta paráznaságra rávenni. A férfi parancsára az elsőszülött fiút bebörtönözték, és az isztriai Pola közelében lefejezték. Így ismétlődött a Phaidráról szóló mítosz, aki beleszeretett nevelt fiába, Hippolütoszba, majd visszautasíttatván rávette férjét, Thézeuszt, hogy bosszulja meg azt, amire Hippolütosz állítólag vetemedett. Már az ókoriak is felfigyeltek a két esemény hasonlóságára, senki sem kételkedett azonban a történtek valódiságában. Ma persze különféle feltételezéseket szőhetünk, és kereshetjük a gaztett okait, amely még az akkori időkhöz képest is borzalmas - és az állítólag keresztény császár követte el.
Ez a gyilkosság egy következő merénylethez vezetett, amely egyaránt terheli Constantinust és anyját, Helenát. Fausta anyósa, unokája tragédiájától megrázva elhatározta, hogy megbosszulja a halálát. Megvádolta tehát Faustát, hogy megcsalta férjét - méghozzá egy igen alacsony rangú férfival, egy küldönccel. A császár elhitte a vádat, és különösen aljas és kegyetlen módon végzett Faustával: parancsára az eunuchok bezárták őt a fürdőbe, amelyet addig fűtöttek, amíg az asszony meg nem fulladt. Később a császár nagy fájdalommal beszélt a szerencsétlen balesetről, akkoriban azonban senki sem kételkedett abban, mi is történt valójában.
