Emanuel-Joseph Siéyes

(1748 - 1836)

Emanuel-Joseph Siéyes abbé és francia politikus 1748. május 3-án született Franciaországban, Fréjus-ben, egy polgárcsaládból. Apja egyházi pályára irányította, pappá szentelése után, 1775-ben Tréquier érseke mellett kapott titkári állást, majd Chartres kanonokjává, illetve püspöki helynökké nevezték ki.

Filozófiai érdeklődése hatására a szabadkőműves mozgalom tagja lett és szoros kapcsolatot épített ki a liberális körökkel. 1788-ban Orleans-ban a papság küldöttjeként a tartományi gyűlésbe választották. Még ugyanebben az évben Siéyes két politikai röpirattal is felhívta magára a figyelmet: a Nézetek a végrehajtás eszközeiről, melyekkel Franciaország képviselői rendelkezhetnek 1789-ben és a Tanulmány a kiváltságokról megjelenése után országszerte felfigyeltek rá. 1789 januárjában jelentette meg a Mi a harmadik rend? című röpiratát, amely óriási lökést adott a forradalmi erjedésnek, neki pedig rendkívüli népszerűséget biztosított.

Az egyik párizsi kerületben megválasztották küldöttnek az összehívott rendi gyűlésbe. Siéyes a harmadik rend egyik hangadójává vált. 1789. június 17-én ő is azok között volt, aki meggyőzte a többieket, hogy alakuljanak át Alkotmányozó Nemzetgyűléssé. Ő szövegezte meg a „labdaházi esküt”, amelyben június 20-án a képviselők esküt tettek, hogy az alkotmány megalkotásáig nem oszlanak fel. A július 14-i forradalom győzelme után Siéyes - bár kisebb tisztségeket elvállalt - fokozatosan a háttérbe húzódott. Az 1792 szeptemberében megalakult Konvent tagja lett, ahol XVI. Lajos kivégzésére szavazott.

Robespierre 1794 nyarán történt bukása után ismét visszatért a politika első vonalába. 1795-ben tagja lett a Közjóléti Bizottságnak, majd a Konvent elnökének választották. Bekerült a direktóriumba is, ám lemondott tagságáról, s ehelyett az Ötszázak Tanácsának elnökségét vállalta el 1797-ben. 1798-ban egy évig Franciaország poroszországi nagyköveti tisztségét látta el. 1799-ben visszatért Párizsba, ahol az öttagú direktórium tagjaként kereste azt az embert, aki erős kézzel rendet teremthet az országban. Napóleont látta ilyennek, ezért részt vett az 1799. brumaire 18-ai államcsínyében. A létrejött konzulátusban Napóleon a mindenható első konzul, mellette Siéyes és Roger Ducos nem jutott igazi szerephez. Siéyes volt az, aki kidolgozta az új konzulátusi alkotmányt. A továbbiakban Siéyes és mások is háttérbe szorultak Napóleon mellett. Siéyes-t 1803-ban a Francia Akadémia tagjává választották, szenátorságot, majd 1809-ben grófi címet kapott.

A császárság bukása után, 1815-ben száműzetésbe kényszerült, Brüsszelben élt, és királygyilkos múltja miatt csak 1830-ban, a júliusi forradalom győzelme után térhetett vissza Franciaországba. Siéyes általános megbecsüléstől övezve halt meg Párizsban 1836. június 20-án.