18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből
2018. július 27. 11:58 Múlt-kor
Korábban
Eva „Evita” Perón (1919-1952), Argentína
Amikor 1952-ben meghalt rákban, Eva Perón volt Argentína legimádottabb nője, akit a nép hősének tekintettek. Vélhetően férje, az akkori elnök Juan Perón döntése volt, hogy bebalzsamoztatja a holttestet. A műveletre egy bizonyos Dr. Pedro Arát kérték fel, aki „a halál művészetének” nevezte saját, titokzatos eljárását. Evita vérét és testének víztartalmát glicerinnel helyettesítette, amely megőrizte a belső szerveket – beleértve az agyat is.
Eva Perón holttestét Leninéhez hasonlóan ki tervezték állítani egy nagyszabású emlékműben, Juan Perónt azonban 1955-ben egy katonai puccs keretében megbuktatták, és felesége holttestének nyoma veszett. 1971-ben arra derült fény, hogy a holttestet Olaszországban, egy milánói temetőben „Maria Maggi” néven eltemették. Ezután az immár harmadik feleségével Spanyolországban élő Perónhoz került, aki az étkezőszobában tartotta első felesége bebalzsamozott maradványait. 1973-ban Perón visszatért Argentínába, ahol ismét elnök lett, 1974-ben azonban meghalt. Ezután Evita holttestét családja temetkezési helyén, a La Recoleta temetőben lévő Duarte-kriptában helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel 19:05
- Kesztyűje buktatta le, ezért került fogságba a hazaútja során az álruhás Oroszlánszívű Richárd 18:05
- Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban 16:20
- Szerencsés véletlen következtében nyerte meg Hódító Vilmos a hastingsi csatát 16:05
- Már statisztaként is megdobogtatta a női szíveket Roger Moore 14:20
- A felújított nyírbátori múzeum betekintést ad a Báthori család életébe 12:20
- Megnyílt a Magyarság Háza Szórványmagyarság című fotókiállítása 11:20
- A háborúban és a politikában is sikert sikerre halmozott Dwight Eisenhower 08:20