2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Viharos élete során soha nem hagyta el derűs életkedve Jókai Mórt

2023. február 18. 15:05 Múlt-kor

198 éve, 1825. február 18-án született Jókai Mór, a 19. századi irodalom és közélet megkerülhetetlen alakja. Páratlanul gazdag életútja során volt ifjú szabadságharcos, szerelme miatt megvetett és kitagadott fiatalember, kedvelt, majd elutasított politikus, és mindenekelőtt ünnepelt író, akinek műveit még a magyarok számára oly kedves Sisi királyné is örömmel fogadta.

Jókai Mór

Forradalmárból irodalmár

Komáromi nemesi családban született ásvai Jókay Móric néven, édesanyja Pulay Mária, édesapja ásvai Jókay József, aki ügyvédi gyakorlatával tekintélyes vagyont szerzett a famíliának.

Az ifjú vargabetűs gyermekkora után – Komáromban, Pozsonyban és Pápán is folytatott tanulmányokat – a kecskeméti főiskola jogi tanfolyamára iratkozott be, ahol a levegőváltozás mellett az is inspirálta, hogy a dunántúli nemesi világ után megismerkedhetett az igazi, kendőzetlen alföldi paraszti életformával. A pásztornép társaságában tanyákon töltött órák és a kecskeméti diákélet valódi gyógyírként hatott az édesapját fiatalon elveszítő, gyengélkedő ifjúra.

Mikszáth Kálmán a Jókairól írott, 1907-ben megjelent életrajzában felemlegetett egy, az írót élete végéig kísérő szokást a kecskeméti évekből: a testedzést. Szobatársa minden reggel egy félmázsás lapos követ emelt feje fölé, majd a műveletet egészen kimerülésig ismételte. Példáját barátja, Móric is követte: „utána megmosták a testüket hideg vízzel, hamar felöltözködtek, kiszaladtak a promenádra a fák alá, s hogy meg ne hűljenek, a lemosás után rohamlépésben futkosva vágták be a leckét” – írta Mikszáth Kálmán.

Az irodalom iránti fogékonysága már a pápai évek alatt megmutatkozott, Pestre költözése előtt mégsem gondolt arra, hogy főállású író legyen. A reformkor szelleme és az ifjú költők lelkesedése – köztük Petőfi Sándor barátsága – Jókait is a Pilvax-kávéház irodalmi asztalához vonzotta. A két ifjú együtt szerkesztette az Életképek című lapot, és az 1848-as márciusi mozgalomban is együtt vállaltak szerepet. A szabadságharc hajnalán, 1848 augusztus 29-én azonban újabb változás állt be Jókai életében: oltárhoz vezette a Nemzeti Színház ünnepelt művésznőjét, Laborfalvi Rózát.

A forradalom nagy napján, március 15-én ismerkedtek meg a színfalak mögött, miután Laborfalvi Gertrudis szerepét játszotta a Bánk bánban, ám viszonyukat környezetük mélységesen megvetette: Jókai amellett, hogy nyolc évvel fiatalabb volt szíve választottjánál, édesanyja elutasításával is szembenézett, aki elítélte a színésznő ingoványos(nak vélt) erkölcseit. Hiába Petőfi eltántorító szózatai, hiába az édesanya hamus kenyere (ami közismert népi gyógymód volt a kutyák veszettségére), még a hűtlenségről szóló rosszindulatú pletykák és Róza házasságon kívül született leánya sem tántorította el az ifjú irodalmárt a frigytől. 

Ha a romantika hőse címet nem is osztjuk Jókaira, a heves érzelmek a regényírás mesterét sem kímélték; noha tanulságos, hogy egy ízben (a Sárga rózsa című elbeszélésben) a hidegleléshez hasonlította a legégetőbb emberi érzelmet: „Kétféle a hideglelés: forróláz meg hidegláz. A forró erősebb, a hideg tartósabb. Kétféle a szerelem is. A forró erősebb, a hideg tartósabb. Az egyik elmúlik, a másik visszajár.”

Csak a szerencsének köszönhető, hogy karrierje nem Petőfihez hasonlatosan, tragikus hirtelenséggel ért véget. Miután a békés megegyezés reménye elszállt, a köztársaságpártiakhoz csatlakozott, ezért a halál – és az osztrák önkényuralom embereinek – árnyékában kellett bujdosnia, egészen az amnesztiáig.

Az 1850-es években a némaság helyett az alkotásba menekült, szüntelenül új regényekkel és új lapokkal – 1858-ban a humoros Üstökössel, 1863-ban a politikai napilappal, A Honnal – jelentkezett.  Eredményeit tagsági felvétel formájában a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is honorálta, és ezekben az években alapozta meg – bár többször megtépázott, de mindig sikeresen visszaállított – hírnevét.

Mint a legtöbb, tenni akarástól túlfűtött közéleti személyiség, ő maga is politikai pályára lépett. Döntése számtalan – talán fölösleges – szenvedést hozott számára. Bár évtizedekig állandó tagja maradt a parlamentnek, „pálfordulása” – Tisza Kálmán kormánypártjával tartott – sokat rontott renoméján. Az 1896-as választásokon megbukott, kárpótlásul I. Ferenc József főrendiházi taggá nevezte ki, ám a politikai körökben otthonosan mozgó Jókai csalódottságát ez sem enyhítette.

Hogy miért volt oly fontos Jókai számára a politika? A haza ügye mellett így – regényírói minőségben is – megfordulhatott a legelőkelőbb körökben. Többek között országgyűlési képviselőként meghívást kapott a bécsi udvarba, ahol egy estélyen még a királyné is megszólította – az alábbi párbeszédet Mikszáth Kálmán munkájából idézzük:

– Régen láttam már önt – szólt a királyné.
– Én pedig – felelte Jókai –, még mindig magam előtt látom felségedet azon pillanat óta, midőn megadatott a kegy szerény munkámat átnyújthatni.
– Ön azóta is sokat dolgozott.
– Azt hiszem, hogy porszemeket hordok vele hazám épületéhez.
– S ön mentől többet ír, nekem annál többet kell olvasnom.
– Felséged az irodalom pártolásában is első asszonya nemzetünknek.
– És ön mindig dolgozik?
– Ez az élet rám nézve.
– Akkor ön boldog ember.
– Ma, valóban az.

Alig néhány hónappal később, 1868-ban Jókai személyesen vitte el a regényt a királynénak, aki szívélyesen fogadta, és még azt is megengedte az írónak, hogy az ifjú hercegnőt, Mária Valériát a karjaiba vegye.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár