Varázserejű papnő vagy ügyes vállalkozó: ki volt Marie Laveau, New Orleans híres vudukirálynője?
2018. május 24. 17:41 Múlt-kor
Nincs a világon még egy olyan hely, mint New Orleans. Egyetlen város sem foglalja magába ennyire láthatóan az óvilág és az új keveredését, és nem vállalja ennyire nyíltan a természetfelettiben való hitét. Ebbe a hitvilágba tartozik Marie Laveau története is: vajon a híres vudukirálynő valóban olyan misztikus és gonosz volt, mint mondják?
Korábban
A csodás szépségű fekete papnő elképesztő hatalommal bírt közösségében, mágikus képességeinek híre pedig olyan széles körben elterjedt, hogy sírját a mai napig felkeresik, hogy áldozatokat hagyjanak apró szívességekért cserébe. A vudu fontos tényezője New Orleans történetének, valódi gyakorlata azonban gyökeresen különbözik a populáris kultúrában elterjedt ábrázolásokkal. Habár a zombik és a vudubabák valóban részét képezik a hitnek, igazából a rabszolgák által a térségbe hozott nyugat-afrikai vallások, a szintén általuk felvett kereszténység, és a mindebbe beleolvadó indián hagyományok egyvelegének tekinthető. Ahogy maga a vudu, úgy Marie Laveau esetében is nagyban különbözik az elterjedt képtől a valóság.
1801-ben született Marguerite Henry felszabadított rabszolga és Charles Laveaux mulatt üzletember gyermekeként, családja első szabadnak született tagjaként. Dédanyja 1743-ban érkezett New Orleansba rabszolgaként Nyugat-Afrikából, nagyanyját, Catherine-t pedig egy sikeres üzletasszonyként tevékenykedő fekete nő, Francoise Pomet vásárolta meg. A szabad feketék rabszolgatartása egyáltalán nem volt ritka jelenség: annak ellenére, hogy a fekete közösség fontos alakjaként és karitatív tevékenységéről is széles körben ismert volt, maga Laveau is több rabszolgával rendelkezett. Catherine végül ki tudta váltani szabadságát, és felépítette saját kis otthonát, ahonnan kiindulva unokája híressé vált.
1819-ben Laveau feleségül ment a Haitiról menekült mulatt Jacques Paris-hoz, aki azonban 1820-ban elhunyt. Két lányuk, Felicite és Angele röviddel ezután eltűnnek a feljegyzésekből. Laveau életében ezután 30 éven keresztül volt jelen nemesi hátterű fehér szeretője, Christophe Dominick Duminy de Glapion (a louisianai törvények ekkoriban tiltották a fehérek és feketék házasságát, így az ilyen házasság nélküli kapcsolatok gyakoriak voltak).
Laveau hívő katolikus volt egész életében – számára a vudu nem volt összeegyeztethetetlen a kereszténységgel. Házának előszobájában oltárok voltak gyertyákkal, szentképekkel és áldozatokkal, hetente pedig rituálékat tartott, melyek résztvevői (feketék és fehérek egyaránt) fehérbe öltözve kántáltak és áldozatokat hagytak a szellemek számára (főként szeszes italok és étel formájában). Laveau emellett egyéni kliensekkel is foglalkozott, akiknek tanácsot adott az élet minden területén, a peres ügyektől a csábításig. A New York Times-ban megjelent halálhíre szerint „ügyvédek, honatyák, ültetvényesek és kereskedők mind eljöttek leróni tiszteletüket.”
Habár az emberek bőrszínre való tekintet nélkül látogatták Laveaut és részt vettek szertartásain, a fehér közösség egésze sosem fogadta el legitim vallásként a vudut – részben emiatt kapcsolják össze sokan napjainkban is az okkultizmussal. A rasszizmus mellett az újságok szenzációhajhászása vezetett ahhoz, hogy Laveau rituáléit okkult „részeges orgiákként” írták le, és sokáig így is éltek a szélesebb köztudatban.
Marie Laveau erős személyisége, jótékony tevékenysége, valamint a színpadiasság iránti természetes érzeke kombinációjának köszönhetően emelkedett fontos pozíciójába New Orleansban. Sárgalázban szenvedő betegeket ápolt, szabad színes bőrű nők óvadékát fizette ki, és elítélt rabokat látogatott meg utolsó óráikban, hogy együtt imádkozzanak. 1881-es halála után legendája egyre szélesebb körben terjedt el – sokan halála után is látni vélték (ebben szerepet játszhatott, hogy egyik lánya átvette helyét, és folytatta tevékenységét).
Akár valódi mágikus erők felett parancsoló papnő, akár az emberek által vágyott színpadiassághoz jól értő vállalkozó volt csupán, Marie Laveau kétségtelenül rendkívüli alak – egy fekete nő, aki óriási befolyással bírt az Egyesült Államok déli részén a rabszolgatartás korában. Felemelkedése egészen biztosan nem lett volna lehetséges máshol, mint New Orleansban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap