Uralkodók agyament névvel
2014. december 18. 13:00
Nyálas
A León és Galícia felett 42 éven át uralkodó király, IX. Alfonz (1188-1230) hamar megkapta kortársaitól az "El Baboso" vagyis a "Nyálas" (Nyáladzó) melléknevet, ugyanis, ha felbosszantották, éktelen haragra gerjedt, s miközben kiosztotta híveit, szájában habzó nyál gyűlt össze, amely dühös szavait kísérve fröcsögve távozott onnan. A Burgundiai-házból származó leóni királynak hosszú uralkodása alatt ugyanakkor számos oka lehetett erre, hiszen az országát közrefogó Kasztília, valamint a mohamedán Almohádok Birodalma felváltva fosztogatták Leónt.
Miután először feleségül vette egyik unokatestvérét, majd a házasság érvénytelenítése után a másodikat is, 1217-ben beavatkozott az uralkodó nélkül maradt Kasztília belügyeibe, azonban az ottani nemesség nem támogatta, így seregeivel kivonult keleti szomszédja területéről. Mivel egyetlen utóda korán meghalt, Alfonz halálakor megüresedett a leóni trón, amelyet a kasztíliai III. Ferdinánd gond nélkül elfoglalhatott. 1230-at követően a két királyi cím többé már sohasem vált szét, Kasztília koronás fői egyben León uralkodói is voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap