Tényleg nem halt meg senki az 1939-es Dohány utcai merényletben?
2016. december 16. 14:25 Frojimovics Kinga
Korábban
Halál és 87 napos kezelés
Jelen írásomnak nem célja, hogy a merénylet kitervelésének és elkövetésének, a politikai és egyéb motivációknak a kérdésében állást foglaljak. Elsődleges célom, hogy a Pesti Izraelita Hitközség (PIH) fennmaradt korabeli iratanyagának felhasználásával bemutassam, voltak halottai a Dohány utcai zsinagógát ért fegyveres merényletnek, mai kifejezéssel nyugodtan mondhatjuk, terrortámadásnak. Másodlagos célom pedig az, hogy felhívjam a figyelmet egy a történeti források használatával kapcsolatos historiográfiai kérdésre.
Előtte azonban az egyik sebesült, az 1899-ben Bécsben született Schiff Ignác fennmaradt kórházi dokumentumait mutatom be. Schiff a merénylet után két nappal, 1939. február 5-én került a PIH kórházába, a Zsidó Kórház sebészetére. A kórházat május 2-án hagyta el, ahol tehát összesen 87 napot kezelték.
A merényletben megsérült Schiff kezelése összesen 818,01 pengőbe került, amit a PIH egy direkt a merénylet áldozatai számára nyitott segélyszámla terhére fedezett. A majdnem három hónapig kórházban kezelt Schiff dokumentumait látva teljesen érthetetlen számomra az a korabeli megállapítás – melyet a témával foglalkozó történészek is mind átvettek –, hogy a merénylet sérültjei maximum 20 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
Ha lehet így fogalmazni, a sérültekkel kapcsolatos adatközlésnél is súlyosabb a merénylet halottairól szóló információ. A Dohány utcai robbantás (a PIH dokumentumok szóhasználata szerint „bomba merénylet”) következtében tehát az eddig idézett források szerint csak egy idős, súlyos beteg férfi halt meg, akinek „sérülései – egy kivételével – húsz napon belül meggyógyultak volna”. Az igazságügyi orvos szakértőknek ez utóbbi megállapítása a történtek fényében teljesen értelmetlennek tűnik. A 81 éves Lukács Zsigmond ugyanis annak ellenére, hogy a robbantás során szerzett sérülései nyilván nagyrészt 20 napon belül meggyógyultak, 1939. március 1-jén meghalt. A PIH az áldozatot saját halottjának tekintette, és a hitéért meghalt embert ősi zsidó szokás szerint mártírként temetette el a rákoskeresztúri izr. temetőben március 6-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.