Több száz muszlim meggyilkolásával vádolják a boszniai szerb rendőröket
2017. február 7. 11:07 MTI
A srebrenicai mészárlás során a boszniai szerb csapatok egy kravicei raktárba terelték a helyi lakosokat, majd könyörtelenül kivégezték őket. A több mint ezer áldozatot követelő vérengzésben való részvétellel gyanúsított nyolc rendőrt háborús bűncselekmény vádjával állították bíróság elé.
Korábban
Az eljárás megkezdését decemberben elhalasztotta a háborús ügyeket vizsgáló bíróság, a védelem ugyanis szerette volna megtudni, kik az ügy védett tanúi. A tanúk között főleg egykori áldozatok és szemtanúk szerepelnek.
A nyolc vádlott a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumának különleges egységébe tartozott, és a civil lakosság kárára elkövetett bűncselekményekkel vádolják őket. Egészen pontosan azzal, hogy 1995. július 14-én egy Srebrenicához közeli raktárban több száz helyi muszlimot gyilkoltak meg. A kravicei raktárban meggyilkoltak közül eddig 1300 civil holtestét azonosították. Az októberi előzetes meghallgatáson a vádlottak mindegyike ártatlannak vallotta magát.
A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20