Szőröstül-bőröstül elfogyasztottak egy vadlovat Anglia félmillió évvel ezelőtti lakói
2020. augusztus 12. 15:56 Múlt-kor
480 000 évvel ezelőtt, a mai Nagy-Britanniában élt emberelődök egy csoportja feldolgozott és elfogyasztott egy teljes lótetemet – fedezte fel egy kutatócsoport. A Sussex megyei Boxgrove-nál folytatott ásatáson – ahol korábban a szigetország eddigi legrégebbi emberi maradványai is előkerültek – egy kanca maradványaira bukkantak, amelynek a jelek alapján minden részét megették.
Korábban
A vadló egyetlen porcikája sem veszett kárba, mivel az őskori társaság a zsírt, a belső szerveket, de még a ló gyomrának tartalmát is elfogyasztotta. Az állat csontjait kövekkel zúzták szét, hogy kiszívhassák a zsírt és a csontvelőt.
A szakértők becslése szerint a Homo heidelbergensis faj akár 40 egyede is jóllakhatott a tetemből. E primitív emberféle Afrikában fejlődött ki, majd körülbelül félmillió éve érkezett meg Európába. A modern ember, a Homo sapiens a kutatások jelenlegi állása szerint egészen 40 000 évvel ezelőttig nem jelent meg Nagy-Britanniában.
A kutatás vezetője, a University College London régésze, Dr. Matthew Pope elmondta: „Ez egy kivételesen ritka alkalom volt arra, hogy gyakorlatilag olyan állapotban vizsgáljunk meg egy őskori helyszínt, ahogyan azt egy kihalt populáció hátrahagyta, miután összegyűltek egy part menti mocsárvidék mellett feldolgozni egy döglött ló tetemét. Látható, hogy e nagy, nőstény ló csontjait teljesen szétzúzták. Azt is tudjuk, hogy az emberek a test más részeihez, például az agyhoz és a nyelvhez is hozzáfértek.”
Hozzátette: a primitív emberek vélhetően átkutatták az állat gyomrát is, és megették annak tartalmát, mivel az jó zöldségforrás lehetett. „Akkoriban igen nehéz volt jó növényi tápanyagforráshoz jutni, és a káposztafélék és más ehető növények nem voltak egész évben elérhetők” – mondta.
„Tudjuk a ma is intenzíven szezonális környezetben élők beszámolóiból, hogy az állatok részben megemésztett gyomortartalmából is kinyerhetők tápanyagok. Honnan szerezhették a korai emberek a zöldségeiket? Nem mondhatjuk biztosra, de ez is egy módja ennek. Mi nem ehetjük meg a füvet, de ha már részben megemésztette egy ló, talán igen.”
Az elhullott ló az élelemnél jóval többet is adott az emberelődöknek: csontjainak részletes elemzése arra utal, több darabból a kőeszközök részletesebb megmunkálásához való szerszámot (szaknyelven retusálót) készítettek.
Simon Parfitt, szintén a UCL régészcsapatának tagja, elmondta: „Ezek a legkorábbi, nem kőből készült eszközök közé tartoznak az emberi evolúció régészetében. Elengedhetetlenek voltak a szélesebb boxgrove-i leletegyüttesben talált, finoman megmunkált kovakések elkészítéséhez.”
A lóhús egészen a nem túl távoli múltig gyakori látvány volt a brit piactereken – csak az 1930-as években ment ki a divatból fogyasztása, miután a közvélemény egyre inkább házi kedvencként és társként kezdett a lovakra tekinteni. Franciaországban, Mexikóban vagy éppen Japánban a mai napig ínyencségként tartják számon.
Dr. Silvia Bello, a londoni Természettudományi Múzeum szakértője szerint a feldolgozott ló előkerülése sok új információval szolgál a térség egykori lakóiról. „A lelet bizonyítékkal szolgál arra, hogy a korai emberi kultúrák felismerték a különböző szerves anyagok tulajdonságait, és hogy miként lehetséges eszközöket gyártani ahhoz, hogy más eszközök előállításán javítsanak.”
„A lovon végzett gondos hentesmunka és a kövek megmunkálása és összeillesztése által sugallt komplex társasági interakciók mellett a lelet további bizonyítékkal szolgál arra, hogy a Boxgrove-i korai emberi populáció kognitív, szociális és kulturális szempontból is fejlett volt” –tette hozzá Bello.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap