Lenyűgöző színes fotók az első világháborúról
2015. július 3. 08:36
Az utóbbi évtizedek során megszokhattuk, hogy az 1. világháború eseményeiről szinte kizárólag fekete-fehér képeket nézegethetünk, néhány nyugati hadszíntéren tevékenykedő fényképész azonban színes fotók segítségével is dokumentálta a katonák mindennapjait. Hans Hildebrand képei a németek szemszögéből mutatják be a Nagy Háborút.
Korábban
A fotográfusok már a 19. század második felétől készítettek színes fényképeket, de a több színben pompázó fotók széles körben való elterjedéséig még évtizedekig kellett várni. Az első világháború eseményeit színes fényképeken megörökítő fotográfusok közül a francia Jules Gervais-Courtellemont volt az egyetlen, aki a Marne-nál és Verdunnél készült képeit - egy rövid kísérőszöveggel kiegészítve - könyvsorozatban publikálta.
A német kormány által megbízott 19 fényképész közül egyedül Hans Hildebrand készített autokróm eljárással színes felvételeket, így neki köszönhető, hogy az első világháborút a németek szemszögéből sem csak fekete-fehérben láthatjuk. A fotográfus képei többségét 1915-ben és 1916-ban készítette Elzászban és Champagne-ban. A korabeli korlátozott technikai feltételek miatt a fényképészek csak a vörös, a zöld és a kék szín keverékéből álló színes képeket tudtak készíteni, ám a korlátozott lehetőségek olykor csodálatos produktumot eredményeztek. Hildebrand fotóin beállított jelenetek láthatók, mivel gépének technikai színvonala nem tette lehetővé, hogy az alanyokat mozgás közben fényképezze.
Bár a német háborús fényképészek többek között fegyverrendszerekről és stratégiailag kiemelt jelentőségű épületekről sem készíthettek fotókat, a képek tanúsága szerint Hildebrand meglepően nagy szabadságot élvezett a háború pusztításának megörökítése tekintetében. Míg a második világháborúban a hadban álló országok kormányai - a civilekre gyakorolt esetleges negatív következmények miatt - minden eszközt bevetettek a rombolást dokumentáló képek napvilágra kerülésének megakadályozása érdekében, az első világháború alatt ilyesfajta korlátozások nem voltak érvényben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap