Sosem ment férjhez a női lélek húrjain játszó Jane Austen
2021. december 16. 15:51 Múlt-kor
Korábban
Posztumusz hírnév
1816 elején Jane Austen igen rossz egészségi állapotban volt, azonban nem vett tudomást a figyelmeztető jelekről. Életrajzírói többsége vagy Addison-kórként, vagy Hodgkin-kórként valószínűsíti betegségét, azonban kevés a biztos támpont.
Az írónő feltételezett arcképe
Állapota lassú, egyenetlen ütemű romlása végül 1817-ben vezetett el odáig, hogy felhagyott az írással, és az év júliusában, 41 évesen elhunyt.
Bátyja egyházi kapcsolatait felhasználva kiharcolta, hogy a winchesteri katedrálisban helyezzék örök nyugalomra. Sírfeliratán ugyan megemlítették „elméje csodálatos ajándékait”, de nem utaltak munkásságára.
Cassandra és Henry Jane halála után csomagban adatták ki két utolsó befejezett művét, A klastrom titkát és a Meggyőző érveket.
A szetthez csatolt, Henry által írt „életrajzi jegyzet” azonosította először az írónőt műveiben. A kiadvány igen népszerűnek bizonyult, csaknem az összes példány elkelt egy éven belül.
Ezt követően Austen regényei sokáig nem voltak nyomtatásban, azonban kézről-kézre járva tovább nőtt népszerűségük, és megjelent a személyéhez kötődő korai „rajongótábor” is.
A Büszkeség és balítélet egy 1833-as illusztrációja
1833-ban egy Richard Bentley nevű könyvkiadó felvásárolta minden kiadott regényének kiadási jogait, és új kiadásban jelentette meg őket – Jane Austen regényei azóta folyamatosan nyomtatásban vannak, egyre több nyelven.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap