Sértődékeny és bosszúálló személyiség volt a fizika forradalmasítója, Isaac Newton
2021. augusztus 19. 12:52 Múlt-kor
Korábban
Pénzkérdés
Newton önbizalma és ambíciói nem korlátozódtak azonban a tudományra. Ez azt is jelentette, hogy nem csupán a tudományos életben szerzett magának ellenségeket, de a politikában is. Még II. Jakab királlyal is szembeszállt, amikor az katolikus intézménnyé akarta tenni a Cambridge-i Egyetemet.
Sikeresen elhárította a király reformtörekvéseit, majd beszállt az országos politikába: 1689-ben az egyetem képviselőjeként a törvényhozás alsóházának tagjává választották.
Két ciklusa alatt (1689-1690, majd 1701-1702) a feljegyzések szerint mindössze azzal kapcsolatban szólalt fel, hogy huzatos a terem, és ezért kérte az ablakok zárva tartását. Ha a parlamentben nem is alkotott nagyot, az ország gazdaságában annál inkább.
1696-ban Newton a királyi kincstár kancellárja, Halifax earlje, Charles Montagu támogatásának köszönhetően megkapta a királyi pénzverde felügyelője címet. Anglia pénzügyei a 17. század folyamán meglehetősen rossz állapotban voltak: Newton becslése szerint a pénzérmék akár ötöde is hamis lehetett, és a felhasznált fém gyakran többet ért, mint az adott érme névleges értéke.
Newton a pénzverés felelőseként elkezdte a régi érmék bevonását, és újak kibocsátását, továbbá a hamisítók ellen is eredményesen lépett fel. 1699-től ő lett a pénzverés legfőbb irányítója (Master of Mint), e tisztséget élete végéig betöltötte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap