Saját heréjüket leharapó hódok és kígyógyilkolászó szarvasok – tíz középkori hiedelem az állatokról
2017. október 2. 13:27
Korábban
Az átvert anyatigris
A tigrisekről azt gondolták, hogy anyai ösztöneik adott esetben mindent, akár még emlékeiket, sőt, a józan eszüket is felülírhatják. Ezt örökíti meg az a történet is, amely szerint egyszer egy vadász elrabolt egy tigriskölyköt és igyekezett elmenekülni az őt üldöző anyatigris elől. A félelmetes ragadozó azonban gyorsabb volt a lóháton menekülő vadásznál, így egyre közelebb és közelebb ért hozzá. A vadász ekkor egy üveggömböt hajított maga mögé, amelybe belepillantva egy tigris képét látta tükröződni a dühös anyatigris. Azt gondolva, hogy a kölykét kapta vissza, megállt, ezzel lehetőséget adva a rablónak, hogy távolabb kerüljön. Amikor felismerte, hogy átverték, még dühösebben, kettőzött erővel vetette bele magát az üldözésbe, de a vadász ismét egy üveggömböt ejtett el, mikor közelebb ért. A trükk ezúttal is bevált, hiszen a gyermekéért való aggódás már a pár perccel korábbi eseményeket is kitörölte az anyatigris emlékezetéből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A közönség részéről is kritika érte Seurat, a pointillizmus nagymesterének képeit
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.