Rejtélyes pusztulásuk előtt éveket tölthettek a jég fogságában a Franklin-expedíció tagjai

Keresés a sarkkörön túl

Franklinékről az elkövetkező két évben nem érkezett hír. Ez önmagában még nem jelentett gondot, mivel a hajókat jelentős mennyiségű konzervvel látták el, és az addig szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy egy-egy vállalkozás akár több évig is eltarthat.

1848-tól azonban Franklin felesége, felhasználva férje korábban szerzett hírnevét, sürgetni kezdte parlamenti képviselők és a brit sajtó bevonásával, hogy mentőexpedíció induljon. Annak ellenére, hogy az admiralitás ennek nem látta okát, végül húszezer font jutalmat ajánlott fel a megtalálóknak, és három keresőcsapatot indított el.

Az egyiket John Richardson és John Rae vezette, és a MacKenzie-folyón lefelé keresték Franklinéket. James Clark Ross pedig a tenger felől, a Lancaster-szoroson keresztül hajózott be az expedíció nyomát kutatva.

1850-ben már tizenegy brit és két amerikai hajó kutatta a nyomokat a kanadai sarkvidéken. A Beechey-sziget keleti részén ekkor találtak három sírt, amelyekről úgy vélték, a Franklin-expedícióhoz tartozók nyugszanak bennük, továbbá egy esetleges átteleléshez tartozó nyomok is előkerültek, ám semmilyen további támpont arról, hogy az eltűntek merre mehettek tovább.

1852-ben Edward Belcher kapitányt küldték ki a britek öt hajóval, nemcsak Franklin, hanem a keresésére küldött két másik expedíció megtalálására is. Sikeresen rábukkantak a keletről próbálkozó, Robert McClure által vezetett csapatra, akik a hideg fogságába esve átteleltek. Végül Belcher csapatát is markába fogta a zord idő, ám 1854-ben sikerült mindannyiuknak kijutni, de négy hajót hátra kellett hagyniuk.

Belchert emiatt hadbíróság elé állították, ám végül felmentették. McClure, aki szintén kelet felől hatolt be a kanadai sarkvidékre, elsőnek bizonyította, hogy az északnyugati átjáró elvileg végighajózható.

1854-ben fordulat következett be a Franklin-rejtélyben. John Rae a Hudson-öböl Társaság megbízásából a Boothia-félsziget és a Vilmos király-sziget környékét derítette fel. Ekkor találkozott olyan inuitokkal, akik elmesélték neki, hogy körülbelül 35-40 fehér ember halt meg a Back-folyó torkolatánál. Azt is hozzátették, hogy az ottaniak kannibalizmusra kényszerültek. Bizonyítékként a hajókról származó tárgyakat mutattak, Franklin, Crozier és Fitzjames ezüst villáit és kanalait, amelyeket megvettek tőlük.

Rae beszámolt minderről az admiralitásnak, és a sajtóba is kiszivárgott a botrányos hír, amelyet Franklin felesége felháborodottan visszautasított. Az expedíció tagjait végül 1854. március 31-én halottnak nyilvánították.

1. Kapitány a hídon
2. Keresés a sarkkörön túl
3. Mi történt az expedícióval?

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
• Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
• Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
• Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
• Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
• A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
• A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
• India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
• Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek