A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
2014. július 31. 11:50 MTI
Periklésznek, az ókori athéni demokrácia nagy államférfijának tulajdonított ivóedényt találtak régészek Görögországban.
Az edényen a Periklész név olvasható öt másik korabeli athéni személy nevén kívül. A régészek feltételezik, hogy ők hatan egy közös mulatság során, életkoruk sorrendjében vésték rá nevüket a kupára. A Ta Nea szerint a régészek "99 százalékban" biztosak abban, hogy az edényből a nagy hadvezér (is) ivott, mert szerepel a csészén bátyjának, Ariphronnak a neve is, Periklészé fölött, márpedig ez a név rendkívül ritka volt. A Perkilész-kupát az Athéni Felirattani Múzeumban állítják ki ősztől.
A fiatal Periklész, aki a húszas éveiben járhatott, megoszthatott társaival egy kupa bort, s az oldott hangulatban dönthettek úgy, ráírják a nevüket - mondta a lapnak Angelosz Matthaiou, a Görög Felirattani Társaság vezetője. A régész szerint a társaság tagjai eléggé felönthettek a garatra, mert az, aki a Periklész nevet az edényre írta, hibát vétett, és kijavította - így a tudós. Galini Daszkalaki régész szerint a boroskupát egy hetedik, Drapetisz nevű személynek adhatták ajándékba, aki vagy a pohárnokként őket szolgáló rabszolga vagy a kocsma tulajdonosa lehetett.
A politikus, szónok és hadvezér Periklész (i.e. 495-429) neve összefonódik az ókori Athén aranykorával. A városállam legjelentősebb politikusaként, az athéni demokrácia egyik úttörőjeként tartják számon. Neki köszönhető, hogy Athén vezető szerepre tett szert az ókori Görögországban, s az ő nevéhez fűződnek az Akropolisz pompás építményei is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén
- Zenével reformálta meg Kronberger Lili a műkorcsolyázást
- Párhuzamosan játszott filmekben és a medencében is Bud Spencer
- Csak a kommunista sportvezetés tudta megállítani Papp Lacit, a „ring lovagját”
- Nagyon hamar a biciklisek népszerű célpontjává vált a Városliget
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap