Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban

2015. november 9. 08:18

Képzeljük el, hogy egy időgép lehetővé teszi számunkra, hogy visszautazzunk az ókori Athénba. Kis idő múlva a bor megereszti a nyelvünket, és vendéglátónk szerelmi életéről kezdünk kérdezősködni. Ha a feleségéről érdeklődünk – különösen, ha név szerint is megemlítjük az asszonyt – derék ismerősünk valószínűleg értetlenül fogja fogadni a dolgot, rosszabb esetben pedig néhány fogunk is bánhatja az indiszkrét tapogatózást. Egy tisztességes athéni polgár ugyanis még a házába látogató ismerőseinek sem engedte meg, hogy találkozzanak hitvesével, akit egyszerűen csak „feleségemnek” nevezett. Ha egy meleg barátunkat említjük neki, nem fog érteni semmit. Az ókori görögök nem tettek különbséget a heteroszexualitás és a homoszexualitás között, és teljesen elfogadottnak számított, ha egy idősebb férfinak kapcsolata volt egy fiatal fiúval. Ha a férfiasságról kezdünk el beszélgetni, szintén támadhatnak nézetkülönbségek. A női skalpok mértéktelen gyűjtése nem a férfiasság egyik megnyilvánulásának számított, hanem egyszerű szexuális kicsapongásnak, amely a görögök szerint elsősorban a nőket jellemezte. Hihetetlen kulturális különbségek. Talán jobban járunk, ha időutazás helyett áttekintjük, miként is viszonyultak az ókori görögök a szerelemhez.

Korábban

Az athéni kényszerházasság

Athénban a házasságra a törvényes örökös biztosításának eszközeként tekintettek. Különösen igaz ez Periklész korától, ugyanis a neves államférfi törvényei értelmében csak azok lehettek a polisz állampolgárai, akiknek mindkét szülője athéni volt. A feleség egyetlen feladata ennek következtében a nemzetség folytonosságának biztosítsa volt.

Az athéni arisztokrácia fiatalon, 13-15 évesen házasodó asszonyai akkor örvendtek megbecsülésnek, ha csendesek és észrevétlenek maradtak, és már nevelésük során is arra törekedtek, hogy a lány – Xenophón szavaival élve – a „lehető legkevesebbet lássa, a lehető legkevesebbet hallja, és legkevesebbet kérdezősködjék”. A szülői házban elsajátították a gyermeknevelés, valamint a háztartási ismeretek legfontosabb alapismereteit, így felkészülten léphettek át új életükbe.

A feleségek elzártan éltek a ház nők számára kialakított lakrészében, a günaikeionban. Nem ettek, és nem aludtak együtt a férjükkel, és mivel – neveltetésükből adódóan – teljesen műveletlenek voltak, a házastársak közötti beszélgetések is nagyon ritkának számítottak. Egy férfi életében általában nem a feleség volt az egyetlen nő, akivel szexuálisan érintkezett. Az asszonyok olykor kénytelenek voltak megosztani otthonaikat férjük szeretőivel, ugyanis az andrónban, vagyis a férfiak házrészében történtekbe nem volt beleszólásuk.

Bár a törvények értelmében a feleségek nem mehettek el otthonról, és nem beszélhettek idegenekkel, valójában gyakran előfordult, hogy meglátogatták szomszédasszonyaikat, temetéseken vettek részt, és olykor még szüléseknél is segédkeztek. A férfiak által szervezett közösségi eseményeken nők számára tilos volt a megjelenés, ezért megszervezték saját ünnepségeiket, amelyekből viszont a férfiakat zárták ki. A rabszolgát nem alkalmazó, kevésbé jómódú férfiak feleségei valamelyest nagyobb mozgástérrel rendelkeztek, ugyanis kijárhattak vízért a kutakhoz, kézműves, valamint mezőgazdasági termékeiket pedig saját maguk árusíthatták.

következő oldal 1 / 5