Rejtélyes lámpásokat találtak egy 2000 éves római edényben
2016. november 22. 12:51
Svájci régészek nemrég rejtélyes leletre bukkantak. Az edény tele volt bronz érmékkel és olajlámpásokkal, amelyeken különböző ábrázolások figyelhetők meg: többek között egy legyőzött gladiátor képe, Luna istennő képmása és egy erotikus jelenet is látható.
Korábban
A leletet az északi svájci kanton, Aargau Windisch nevű településén találták építkezési munkálatok közben. A kutatók szerint az edényt tartalmával együtt mintegy 2000 évvel ezelőtt temethették el, amikor a mai Aargau helyén egy római légió tábora, Vindonissa állt. A régészek szerint egy tipikus főzőedény volt, amelyet az ott állomásozó katonák használtak – olvasható a Seeker honlapján.
Az edényt elsősorban tartalma teszi különlegessé, a 22 olajlámpa, amelynek mindegyikén egy meghatározott ábrázolás: Luna holdistennő, egy gladiátor, egy szárnyas puttó, egy oroszlán, egy páva alakja vagy egy erotikus jelenet látható. A lámpákban kétezer évvel ezelőtt gondosan elhelyeztek egy-egy bronz érmét is. Az érmék legtöbbje i. sz. 66-67-re datálható, Nero császár uralkodása idejére. Az érmék nagyon alacsony értéket képviselnek, és feltehetően csak egyfajta jelképként funkcionáltak.
„Ami meglepett minket, az az érmék és lámpák mennyisége és kombinációja volt” – szögezte le az aargaui kanton egyik régésze, Georg Matter egy közleményben. Az edényben emellett elszenesedett csontdarabokat is találtak. A vizsgálatok során kiderült, hogy állati maradványokról van szó, ez pedig kizárja, hogy az edényt emberi csontok tárolására alkalmas urnaként használták volna.
Matter azt is beismerte, hogy a lelet egyelőre megoldatlan rejtélyt jelent számukra, mivel még csak hasonlóval sem találkoztak eddig. „Azt gyanítjuk, hogy ez egy rituális temetés. Azonban csak találgatni tudunk a mögötte húzódó gondolatokról és szándékokról” – fejtette ki a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap