Pep Guardiola is köszöntötte a 110 éve alapított Vasast
2021. március 16. 11:54 MTI
Az edzőként kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Josep Guardiola is köszöntötte a megalapításának 110. évfordulóját ünneplő Vasast.
Korábban
Nemzetközi kapcsolatok
A klub keddi tájékoztatása szerint a spanyol futballtréner videoüzenetében kiemelte, hogy nevelőegyesületének, a Barcelonának az egyik legfontosabb játékosa volt Kubala László, aki az angyalföldieket is erősítette, és része a Vasas "szép és hosszú történelmének".
A klub 1911. március 16-i megalapításának az előzménye az volt, hogy egy felhívás jelent meg a Vas- és Fémmunkások Lapjában:
"Mindazon vas-és fémmunkás szaktársak, akik a sport és testedzés iránt érdeklődnek és hajlandók egy vasmunkás sportklub alapításában részt venni, kéretnek, hogy 1911. év február hó 24-én, pénteken este 8 órakor, a szövetség házának I. emeleti olvasótermében megjelenni szíveskedjenek."
Az azóta eltelt 11 évtizedben a Vasas sportolói 50 olimpiai, 55 világ-, 62 Európa-bajnoki és egy paralimpiai aranyérmet nyertek.
"Nagy hálával tartozunk mindazoknak, akik bármilyen szerepkörben bármit tettek azért az elmúlt száztíz évben, hogy a Vasas a magyar sport meghatározó szereplőjévé váljon" – mondta Markovits László, aki 2002 óta irányítja elnökként a Vasas Sport Clubot.
"A múlt év elején még azt terveztük, hogy – a stadionavató mintájára – nagy összejövetelt tartunk az Illovszky Stadionban, ahol kötetlenül, sokszínű programok mellett ünnepelhetett volna együtt a Vasas család. A járványhelyzet ezt nyilvánvalóan nem engedte meg, így az online térben próbáltuk minél emlékezetesebbé tenni ezt az alkalmat. A Vasas család videó-összeállításban fújta el szimbolikusan a száztíz születésnapi gyertyát, az pedig a hab ezen a bizonyos tortán, hogy Pep Guardiolától is kaptunk egy nagyon személyes köszöntő üzenetet" – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.