Páratlan felfedezés oldhatja meg a Biblia egyik legnagyobb rejtélyét
2017. január 3. 08:33
Rendkívüli dél-izraeli felfedezés deríthet fényt a Biblia egyik legnagyobb rejtélyére, az Ószövetség talán leghírhedtebb és legtitokzatosabb népe, a filiszteusok eredetére. Az ősi Askelón, a Kr. e. 7-12. századi közötti egyik legfontosabb filiszteus város falain kívül feltárt nagy temetőhöz hasonlót a régióban korábban még nem találtak.
Korábban
Az Ószövetség „gazemberei”
Míg több mint egy évszázadnyi kutatás elég volt ahhoz, hogy azonosítsák a filiszteusok öt legnagyobb városát és a kultúrájukra jellemző leleteket, eddig mindössze néhány filiszteus temetkezést tártak fel – olvasható a National Geographic cikkében. Egyszerűen fogalmazva, a régészek rengeteg edényt találtak, de csak nagyon kevés embert. A nemrég feltárt, 211, Kr. e. 8-11. századi emberi maradványt tartalmazó temető feltárásával azonban lehetővé vált a régészek számára, hogy válaszoljanak a filiszteusok eredetét és a helyi kultúrához való asszimilációjukat firtató kérdésekre.
Lawrence Stager, a Leon Levy-expedíciót, vagyis az Askelónban folyó ásatásokat 1985 óta vezető régész, a Harvard Egyetem professor emeritusa szerint a filiszteus központokban feltárt temetők hiánya egészen eddig a felfedezésig nem tette lehetővé, hogy pontos képet fessenek az ókori nép temetkezési rítusairól. Assaf Yasur-Landau, a Haifai Egyetem régésze szerint a kutatók annyira kétségbeesetten kerestek – sikertelenül – sírhelyeket, hogy már azzal viccelődtek, a vikingekhez hasonlóan bizonyára a filiszteusok is a tengerbe temetkeztek.
A filiszteusok az Ószövetség leghírhedtebb „gazemberei” közé tartoznak. Az Ótestamentumban hangsúlyozottan „körülmetéletlenekként” megjelenő, az izraelitákkal folyamatosan hadakozó, és egy időre még a Frigyládát is megkaparintó nép a mai Dél-Izrael parti területeit – a Gázai-övezetet is beleértve – tartotta ellenőrzése alatt. Filiszteus volt többek között Delila is, aki elárulta Sámsont, és levágta a testi erejét adó haját, de szintén a filiszteusok közül került ki Góliát is, aki elől Saul király katonái a sátraikba menekültek vissza, és akit végül Dávid egy parittyával terített le.
Az első, filiszteusokhoz kapcsolódó régészeti lelet a Kr. e. 12. századra datálható. Régióba történő érkezésüket egy – ahogy Stager fogalmaz –, a helyi lakosságéhoz képest „rendkívül különböző kultúra” felbukkanása jellemezte. Ennek része volt az ókori Görögországban megfigyelttel szoros párhuzamba állítható edényművesség, az Égei-tenger partvidékén jellemző írásfajta használata, valamint a disznófogyasztás is (és alkalmanként még kutyát is felszolgáltak). Az Ószövetségben számos helyen említik, hogy a „betolakodók” Kaftór szigetéről, vagyis a mai Krétáról jöttek.
Számos kutató kapcsolatot vél felfedezni a tengeri népekkel, ókori népek azon titokzatos csoportjával, amely elsősorban a Földközi-tenger keleti partvidékén a Kr. e. 12-13. században zajló fosztogatásairól vált ismertté. Egy III. Ramszesz fáraó thébai halotti templomában található dombormű, amely az uralkodó Kr. e. 1180 körül a tengeri népek ellen vívott csatáját örökítette meg, számos törzs nevét, többek között a jellegzetes fejfedőt és szoknyát viselő „peleszetekét” is felsorolja, akik feltehetően azonosak a filiszteusokkal.
Ebben az időben a peleszetek Askelónban vagy környékén telepedhettek le, amely ekkor már évszázadok óta egy fontos kánaánita kikötő volt a Földközi-tenger térségében. A filiszteusok öt városa közé tartozott még emellett Asdód, Ekron, Kirját Gát és Gáza is. A tengeri népek otthonának kérdését hasonló homály fedi, mint a filiszteusok eredetét, így azok a kutatók, akik összekötik a fosztogató peleszeteket a filiszteusokkal, most joggal vélik úgy, hogy a nemrég feltárt temető ezen régészeti rejtély feltárásában is segíthet.
Eric Cline, a George Washington Egyetem régésze – aki saját elmondása szerint a tengeri népek rejtélyének feltárására költené a pénzt, ha valakitől egyszer kapna egymillió dollárt – szerint az Askelónban kutató régészek megütötték a jackpotot. Más szakértők azonban úgy vélik, a filiszteusok titkának megfejtése nem ennyire egyszerű. A Kirját Gát-i ásatásokat két évtizeden át vezető Aren Maeir, a Bar-Ilan Egyetem régésze inkább egy „kusza”, különféle, a Földközi-tenger partvidékének számos régiójából érkező csoportokból – többek között kalózszerű tevékenységet folytató férfiakból – álló kultúra képviselőiként tekint rájuk, akik bizonyos idő alatt telepedtek le a helyi kánaánita lakossággal együtt. Maeir is úgy véli azonban, hogy az askelóni temető fantasztikus felfedezés, mivel segíthet a filiszteusok eredetét és más kultúrákkal való kapcsolatát taglaló kérdések megválaszolásában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora tegnap
- Városligeti promenádok tegnap
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői tegnap
- A végsőkig szerette egymást II. Miklós és felesége, Hesseni Alexandra tegnap
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito tegnap
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim tegnap
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen 2025.01.06.
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából 2025.01.06.