2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem elég magyarnak lenni: Hollywood megalapítója, Zukor Adolf

2021. október 1. 08:12 Kollarik Tamás, Csányi Dóra

Tehetség is kell hozzá

A halk szavú, kimért Zukor magyar gyökereire mindig is büszke volt, élete során több alkalommal ellátogatott nemcsak Budapestre, hanem szülőfalujába is. Felesége és támasza, a szintén magyarországi születésű Lottie Kaufman erdőbényei zsidó család gyermeke volt. Otthon általában magyarul beszéltek. Zukor emlékirataiban írta: „Ha rossz kedvem volt, a feleségem mindig elküldte a szakácsokat, ő maga ment be a konyhába, és főzött nekem valami magyaros ételt.” A filmmogul a gyökerek ápolása mellett a magyar tehetségeket is előszeretettel támogatta.

1928-ban felújíttatta a szülőfalujának református templomát, kéttantermes iskolát és nevelői lakást építtetett, támogatta a község leégett gabonaőrlő malmának újjáépítését, valamint finanszírozta a még ma is látható Juhász-kút felállítását. Ricse minden új házaspárjának 25 (más források szerint 40) dollár nászajándékot küldött, annyit, amennyivel ő is elkezdte az életét a tengerentúlon.

A századforduló környékén ezrek emigráltak az Egyesült Államokba, Magyarország is számos legendás színésszel szolgálta ki a hollywoodi filmgyártást, ahol úgy hírlett, a magyar volt a második nyelv. Ezt bizonyítja a legenda is, amely szerint Zukor irodájának falán lógott egy felirat: „Nem elég magyarnak lenni, tehetség is kell hozzá.” Mikor valaki erről kérdezte, halkan mindig hozzátette, hogy a filmiparban való érvényesülésben igenis segít a magyar származás. Egy másik anekdota szerint az angol „movie” szó a magyar mozi kifejezésből ered.

Zukor Adolf 80 éves korában, 1953-ban több mint fél évszázados pályafutással a háta mögött írta meg a Közönség sohasem téved (The Public is Never Wrong) című önéletrajzát. A kötet magyarul először 2020-ban jelent meg a FilmHungary gondozásában.

A hollywoodi filmgyártás megalapozásán túl sikerének egy másik kulcsa a sztárcsinálás volt, amelyre egy egész – reklámszakemberekből, sajtósokból álló – rendszert épített fel: ez a megfelelő karakter kiválasztásától kezdve egészen addig terjedt, hogy miként kell életben tartani a filmcsillagokat körülvevő mítoszt. A ragyogás lehetőségéért cserébe viszont sokat követelt a művészektől: lojalitást és fegyelmezett munkát.

Más cégektől például nem fogadhattak el felkérést, máshol nem forgathattak. Olyan klasszikus színészeket köszönhetünk sztárcsináló gépezetének, mint az első igazi filmsztár, „A filmek királynője”, Mary Pickford, vagy későbbi férje, „Hollywood királya”, az első Oscar-díj-átadó házigazdája, Douglas Fairbanks, a lengyel származású femme fatale, Pola Negri, az első „Latin Lover”, Rudolph Valentino vagy korának egyik legjobban fizetett színésze, a kétszeres Oscar-díjas Gary Cooper.

Fél évszázados pályája és hosszú életútja során számos, a filmiparban alkalmazott technikai újítás létrejöttét sokszor maga Zukor kezdeményezte. A nickelodeonoktól a némafilmeken át a hangosfilmre történő átállásig, majd a 3D-vel való kísérletezésig minden szituációban helyt állt, szilárd alapokra helyezve ezzel a filmgyártás jövőjét.

Bár feleségével, Lottie-val nem éltek hivalkodó életmódot, Hollywood a tisztelete jeléül a filmmogul nyolcvanadik és századik születésnapja alkalmából is hatalmas ünnepséget szervezett. Zukor Adolf 1976. június 10-én, 103 éves korában Los Angeles-i otthonában hunyt el. Minden bizonnyal minden idők legnagyobb producerét tisztelhetjük benne, aki élete végéig büszke volt magyar gyökereire. Nem felejtette el, honnan jött: abból az Osztrák–Magyar Monarchiából, valamint abból az ezeréves történelmi Magyarországról, amely fennállása és összeomlása után is hatalmas lendületet adott az amerikai álomnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Ahol minden elkezdődött – Ricse egy képeslaponAmikor Los Angeles külvárosában bérelt egy raktárépületet, Hollywood még szinte teljesen lakatlan voltSarah Bernhardt a képernyő elé szegezte a közönséget21 évesen már sikeres kereskedő volt ChicagóbanA Paramount Pictures híres kapuja 1920-bólA Hollywood első aranykorát megteremtő Zukor oldalán John Halliday és Esther Ralston (a párnákon ülve)Hollywood hatalmas partival lepte meg 80. születésnapja alkalmábólTruman elnök az amerikai filmipar 50. évfordulóján köszöntötte a szakma krémjét – köztük Zukor Adolfot is (1951)Barbra Streisand színésznővel

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár